Infostart.hu
eur:
362.73
usd:
321.97
bux:
148316.14
2026. november 4. szerda Károly
Egy szerelő egy autó fékrendszerét szereli.
Nyitókép: Pexels

Csodálkozott, hogy nem fog az új céges autó féke, aztán kiderült a turpisság

A rendőrök és a szerelők is meglepődtek a látványtól, ami a luxus SUV alatt fogadta őket. Az ügyben nyomozás indult.

Kellemetlen meglepetésben volt része egy sofőrnek a németországi Ludwigsburgban, aki egyszer csak észrevette, hogy nemrégiben átvett céges autójában nem működik a fék – írja az Auto Motor und Sport cikke nyomán a vezess.hu.

Az illető munkaadója egy online aukción tett szert a Mercedes-Benz GLE 400-as városi terepjáróra. A sofőr, amint észlelte a hibát, előbb egy vontatócéget hívott, majd értesítette a rendőrséget.

Az autó átvizsgálásakor kiderült, hogy a fékbetéteket fadarabokkal helyettesítették, ráadásul a kontárság elkövetője még humoros is próbált lenni, és a formára vágott betétekre filctollal a neves gyártó, a Brembo nevét írta, mintha annak termékei lennének.

A rendőrség a hamisított fékbetéteket lefoglalta, az ügyben pedig a jármű korábbi tulajdonosával szemben fognak vádat emelni.

A Ludwigsburgi rendőrség képeket is közölt Facebook-oldalán az életveszélyes sufnituningról:

Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×