2025. augusztus 9. 17:44 Nagyvonalú gesztust tett Szoboszlai Dominik klubja A Liverpool FC jótékonysági célra fordítja a Diogo Jota nevével ellátott mezek eladásából származó bevételeket.
2025. augusztus 9. 17:05 Már megvan, milyen új fafajták hazai elterjesztésén gondolkodnak Olyan erdőket kell létrehozni, amelyek túlélik a klímaváltozás negatív hatásait, mivel az előrejelzések alapján a hazai termőhelyi viszonyok néhány évtizeden belül gyökeresen átalakulhatnak – hangsúlyozta az InfoRádióban az erdőkért felelős helyettes államtitkár.
2025. augusztus 9. 16:42 Matyóban, búvárként - Káprázatos sikert hozott a Balaton-átúszás A korábbi kétszeri halasztást követően napsütéses időben, 24 fokos, tükörsima vízben teljesítette a szépszámú résztvevő az 5,2 kilométeres teljes távot és a 2,6 kilométeres féltávot, amelyek mellett SUP-os átkelésre is volt lehetőség.
2025. augusztus 9. 16:23 Hirtelen összerántottak egy "minicsúcsot" az ukrajnai helyzettel kapcsolatos hírek miatt Nagy-Britanniában tárgyal az ukrajnai háborúról szombaton több nyugati ország kormányának képviselője - jelentette be a brit kormányfői hivatal.
2025. augusztus 9. 16:05 Előzetes letartóztatásban az ukrán korrupcióellenes iroda két munkatársa Az ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Nyomozóiroda (NABU) két munkatársa van jelenleg előzetes letartóztatásban, akiket hazaárulással vádolnak, három alkalmazott ellen pedig közlekedési balesetek okozása miatt emeltek vádat, ellenük a nyomozás jelenleg is folyamatban van - mondta el Szemen Krivonosz, a NABU igazgatója kijevi sajtótájékoztatóján.
2025. augusztus 9. 15:44 Nem fogadja el az átadólistára kerülést a Barcelona korszakos kapusa A 33 éves Marc-André ter Stegen minden erejét összeszedi ahhoz, hogy műtétje után felgyógyuljon és visszatérjen, sorsát több téves információ is befolyásolta - szerinte.
2025. augusztus 9. 15:25 Fura szerelés zajlik a két Korea határán A kommunikációt érinti. Dél adott róla jelentést.
2025. augusztus 9. 15:04 2027-ig minden eldőlhet a Wizz Airnél Emberi döntések és balszerencse egyaránt sújtották a vállalat az alapító-vezető Váradi József szerint.
2025. augusztus 9. 14:45 Rettegés a nyeregben – felmérés a hazai kerékpárosokról A kerékpározók legfőbb motivációja a kötetlen mozgásforma és az egészségmegőrzés lehetősége – mondta a Magyar Kerékpárosklub kommunikációs munkatársa a szervezet legfrissebb kutatásáról. Kádár Melinda a kerékpárosok félelmeiről is beszélt.
2025. augusztus 9. 14:28 Már megint lezuhant egy gép Romániában, ezúttal Arad sűrűn lakott részén - halottak Lezuhant egy kisrepülőgép Aradon, a fedélzetén lévő két ember meghalt - közölte szombaton az Aradon.ro hírportál.
2025. augusztus 9. 14:02 Leállt az EESZT, megszólalt a egészségügyért felelős államtitkár Amint működni fog, azonnal tájékoztatják a nyilvánosságot.
2025. augusztus 9. 13:57 Lángoló mozdony miatt felfordult a balatoni közlekedés A Szombathelyről 10.02-kor a budapesti Déli pályaudvarra elindult Kék Hullám InterCity mozdonyának gépterében Balatonakali-Dörgicse és Aszófő között tűz keletkezett, amelyet a mozdonyvezető sikeresen eloltott
2025. augusztus 9. 13:39 Elhunyt az edzés közben rosszul lett szekszárdi kosaras lány Edzője még stabilizálta a lány állapotát - megmentette az életét -, de a szakszerű kezelés ellenére nem élte túl a hétközi, előzmény nélküli rosszullétet. Volt sportorvosi engedélye.
2025. augusztus 9. 13:20 Vége a tűzrakásnak - most, mindenhol! A jelentős nappali felmelegedés és a csapadékhiány miatt vasárnap ismét országos tűzgyújtási tilalom lép életbe - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton a honlapján.
2025. augusztus 9. 12:59 Ég a szemét nagy területen Tura térségében - két vízsugárral kezdték oltani A hatvani tűzoltók értek a helyszínre leggyorsabban.
2025. augusztus 9. 12:45 Elemző: a Duna lehetőségeit még mindig nem használjuk ki eléggé Térségünk legnagyobb folyója, a Duna számos lehetőséget kínál, amelyek gazdasági szempontból is értékes alternatívákat biztosítanak, azonban még mindig sok a kihasználatlan kapacitás – mondta Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője.
2025. augusztus 9. 12:29 Úszni tudni nem viccből kell! Ideje komolyan venni az úszástudás fontosságát - figyelmeztetett a Balaton-átúszás apropóján szombaton a Balatoni Turizmus Szövetség.
2025. augusztus 9. 11:51 Megszólalt Szoboszlai Dominikék edzője az esélyességről Arne Slot vezetőedző természetesnek tartja, hogy címvédőként a Liverpool labdarúgócsapatát tartják a Premier League egyik favoritjának.
2025. augusztus 9. 11:28 Most Karácsony Gergely tiltakozik a rakpartzár miatt Az apropó augusztus huszadika, a problémát pedig az okozza, hogy a kormányzat "gyakorlatilag egy hétre megbénítja Budapest észak-déli közlekedését".
2025. augusztus 9. 11:10 Bombát találtak a Balaton-parttól nem messze - képek Már el is vitték, nincs veszély. Csak volt.
2025. augusztus 9. 10:52 Drónról ledobott villanybicikli mentett meg egy ukrán katonát A Harckocsizó (Tankiszt) fedőnevű katona társai mind elestek, őt pedig teljesen körülvették az oroszok. Már negyedik napja küzdött egyedül, amikor végre megérkezett a különleges segítség.
2025. augusztus 9. 10:33 Ukrajna "nem adja a földjét" - reakció a formálódó trumpi békecsomagra Ukrajna - az ország alkotmánya által is garantált - területi egységét hangoztatta szombati Telegram-üzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hangsúlyozva: "az ukránok nem adják oda a földjüket megszállóknak".
2025. augusztus 9. 10:14 80 éve történt - Nagaszaki újra fél Egy esetleges atomháború egyre növekvő veszélyére hívta fel a figyelmet szombaton Nagaszaki polgármestere, a japán várost ért atomtámadás 80. évfordulója alkalmából elmondott beszédében.
2025. augusztus 9. 09:54 Tíz focimeccs, és ez még mind semmi - sport a tévében Mutatjuk a teljes szombati tévés sportkínálatot!
2025. augusztus 9. 09:36 Videóra vették, ahogy többször is belecsap a villám egy elektromos BYD-ba A villámcsapásokat egy fedélzeti kamera rögzítette, a képsorokat látva pedig rögtön felmerül az emberben a kérdés, hogy milyen károkat okoztak vajon a több ezer voltos kisülések az elektromos autóban?
2025. augusztus 9. 09:17 Azonnali tilalmat rendeltek el, fulladoztak a halak a tóban Oxigénhiányossá vált a Balassagyarmathoz tartozó, Nyírjesben található 5-ös számú tó, ami közel fél tonna, pontosan 480 kilogramm hal pusztulásához vezetett. Horgászati tilalmat rendeltek el.
2025. augusztus 9. 08:58 Elhunyt Putyi bácsi 81 éves korában elhunyt Pócs Ferenc, akit a legtöbben Putyi bácsi néven ismertek Egerben. A "Herendi" nevű kocsmát üzemeltette.
2025. augusztus 9. 08:39 Területcsere a megoldás? - Megvan a Trump-Putyin-csúcs helyszíne is Bár korábban lehetett hallani svájci, olasz és magyarországi helyszínről, a legkézenfekvőbb megoldás született: a két ország határvidéke. A találkozó tárgya természetesen az ukrajnai háború és azon belül is a lehetséges fegyvernyugvás. Donald Trump közvetlenül utalt arra, hogy két irányból is nyomást helyezett az Egyesült Államok Oroszországra.
2025. augusztus 9. 08:30 Azerbajdzsán és Örményország békét kötött - amerikai közvetítéssel Emiatt a két ország közösen béke Nobel-díjra terjeszti fel Donald Trumpot.
2025. augusztus 9. 08:16 Légvédelmi egységeket telepítenek Ferihegy közelébe A légvédelem reagáló képességének növelése érdekében a győri légvédelmi rakétaezred egyik NASAMS alegysége Budapestre települ, és kijelölt erőivel teljesít szolgálatot Pécel és Isaszeg települések melletti, a feladathoz megfelelő adottságokkal rendelkező honvédségi területeken – jelentette be dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke.
2025. augusztus 9. 08:00 Tóth Tamás: a 2020-as években valami nagyon durván eltolódott az időjárásunkban Az időjárás-előrejelzés lehetőségeiről, távlatairól, a Kárpát-medence éghajlati jelenségeinek változásairól beszélt Tóth Tamás, a HungaroMet és az MTVA meteorológusa az InfoRádió Aréna című műsorában. Elárulta azt is, hogy a szakember szerint létezik-e még mind a négy évszak, illetve hogy mit hozott már most a mesterséges intelligencia az időjárás-előrejelzések világába.
2025. augusztus 9. 07:47 A hónap gyorshajtói Óbudán - 406 járművet lőttek ki a traffiboxok a kerületben Júliusi "szüret" a III. kerületben.
2025. augusztus 9. 07:34 Cudar világot ígér az HBO a jelszómegosztásnál A Netflix és a Disney+ után az HBO Max is hadat üzen a jelszómegosztóknak. A Warner Bros. Discovery bejelentése szerint szeptembertől szigorúbb intézkedéseket vezetnek be, miután a korábbi figyelmeztetések nem bizonyultak elég hatékonynak. A cél egyértelmű: a jogosulatlan felhasználóknak is fizetniük kell a szolgáltatásért.
2025. augusztus 9. 07:20 Eljött a másodvetés ideje a kiskertekben, mutatjuk, hogy mit érdemes Az augusztus, a nyár utolsó hónapja ideális időszak a kerti másodvetésre, amely segít kihasználni a meglévő meleget és a napfényt.
2025. augusztus 9. 07:05 Mindenki mosolygott - különös vendéggel úszhattak együtt az egri strandolók Váratlan, de annál aranyosabb vendég érkezett az Egri Termál- és Strandfürdő versenymedencéjébe: egy kacsa.