2025. december 23. 15:00 Bejelentették, hol kap helyet hazánk legnagyobb naperőműve A beruházás során közel hétszázezer napelem-modult helyeznek ki, az erőmű csúcsteljesítménye pedig négyszázötven megawatt lesz.
2025. december 23. 14:46 Jelentős változás a magyar dohányfogyasztási szokásokban – jövőre jön az újabb feketeleves Látszólag többet költünk dohánytermékekre, valójában azonban egyre kevesebbet fogyasztunk belőlük. A piac látványosan átalakul: a hagyományos termékek visszaszorulnak, miközben egyes alternatívák erősödnek. 2026-ban adóemelések jönnek.
2025. december 23. 14:32 Elárverezik az egykori fasiszta diktátor egyik nyaralóját Árverésen kínálják Benito Mussolini olasz diktátor egykori nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn jár le, a város önkormányzata pedig jelezte, hogy indul az árverésen.
2025. december 23. 14:18 Babis vizsgálatot ígér az Ukrajnát segítő cseh lőszerkezdeményezés ügyében A cseh kormány január elején napirendre tűzi az Ukrajna megsegítését célzó cseh lőszerkezdeményezés ügyét. Andrej Babis miniszterelnök a kabinet hétfői ülése után azt mondta: a program alapvetően helyes volt, ugyanakkor meg kell vizsgálni, hogy a megvalósítás során történt-e korrupció vagy visszaélés.
2025. december 23. 14:04 Megműtötték Szoboszlai hónapokra harcképtelenné váló csapattársát Sikeres műtéten esett át Aleksander Isak, a Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának svéd válogatott támadója.
2025. december 23. 13:50 Betörőnek nézte a saját bethlehemi dekorációját A biztonsági kamera képe megzavarta a nőt.
2025. december 23. 13:36 Vecsei Miklós: az a missziónk a „jóléti erkélyen állva”, hogy az egy talentumból a szegények is kettőt tudjanak csinálni Az öt talentumról szóló bölcselet köré fűzte gondolatait Vecsei Miklós felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, amikor a Felzárkózó Települések programról, az ottani Jelenlét Pontok fontosságáról is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.
2025. december 23. 13:22 Ezeket tanácsolja a szakértő, hogy biztonságosak legyenek az ünnepi fogások A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal élelmiszeriparért és élelmiszerbiztonsági ellenőrzésért felelős elnökhelyettese az InfoRádióban arról beszélt, mire figeljünk a nyers húsok, halak és tojás esetén annak érdekében, hogy semmilyen emésztőrendszeri panasz, megbetegedés ne árnyékolja be az adventi és karácsonyi időszakot.
2025. december 23. 13:08 Borravaló: kiderült, hol, mikor, mennyit szoktunk adni Bankkártya-használati adatok szerint a magyar fogyasztók 8,12 százalék borravalót adtak a hazai vendéglátóhelyeken idén – közölte a Teya Magyarország, kétezer vendéglátóipari hely általa üzemeltetett POS termináljainak adatai alapján.
2025. december 23. 12:54 Aggasztó számok: már több millió embert döntött le a lábáról a legújabb influenza Az új H3N2 influenza-variáns súlyosabb szezont hozott az átlagosnál, az Egyesült Államokban már több millió megbetegedést regisztráltak.
2025. december 23. 12:40 Eláruljuk, milyenek lesznek a Trump osztályú amerikai csatahajók Donald Trump személyesen jelentette be, hogy az amerikai haditengerészet új hadihajókat kap, és az osztályt róla nevezik el.
2025. december 23. 12:26 Sorra mondanak le a szilveszteri tűzijátékról a cseh városok Idén jóval kevesebb lesz a szilveszteri tűzijáték Csehországban, mint a korábbi években. Egyre több város dönt úgy, hogy lemondja a hagyományos ünnepi látványosságot, miután december elsejétől jelentősen szigorodtak a pirotechnikai eszközök vásárlására és használatára vonatkozó szabályok.
2025. december 23. 12:12 Megölt egy hétéves gyereket az iskolában, és még három diákot megsebesített Ötven év börtönre ítélték a zágrábi iskolai késelőt.
2025. december 23. 11:58 Lengyel vadászgépek szálltak fel az orosz támadások árnyékában Oroszország az ukrán energiaellátásra, Kijevre és Odessza környékére is lecsapott.
2025. december 23. 11:44 Jó hír érkezett az idei borokról – de változnak a trendek Gond nélkül lezajlott az idei szüret, az Agrárkamara szerint idén a tavalyinál 10 százalékkal több újbor készült.
2025. december 23. 11:30 A jegesmedvék is fogadnak örökbe – videó Ötven év alatt tizenhárom ilyen eset történt az északi-sarkvidéki élővilágban.
2025. december 23. 11:16 Síelni megy? Erről ne feledkezzen meg! Akár a helikopteres mentés költségeire is nyújt fedezetet a megfelelően megválasztott biztosítás – mondta el az InfoRádióban Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója.
2025. december 23. 11:02 Bundázás miatt tizenkét évre eltiltották a kínai teniszezőt Pan Zsen-lung ügye tavaly november óta húzódik. Bevallása szerint mérkőzéseit manipulálta, ellenfeleit lefizette.
2025. december 23. 10:48 Kínának egyelőre nem jön össze, ami Elon Muskéknak Nem sikerült visszanyerni a Hosszú Menetelés-12A kínai újrahasznosítható rakéta első fokozatát annak hétfői első indítórepülése során – jelentette a kínai állami média kedden.
2025. december 23. 10:34 Buszbaleset történt Debrecenben Autóbusz és személyautó ütközött kedden a reggeli csúcsforgalomban Debrecenben – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
2025. december 23. 10:20 Kihallgatták a menekülés közben lövöldöző orvvadászt Kihallgatták a nyírlugosi orvvadászt, akit emberölés bűntett kísérletével gyanúsítanak – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
2025. december 23. 10:06 Szinte minden vizsgált fényfüzér veszélyes Kül- és beltéri díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek – közölte a hatóság.
2025. december 23. 09:52 Szakértő: a japán atomenergia újjászületésével derülhet ki, hogy Németország tévúton jár Másfél évtizeddel a fukusimai katasztrófa után Japán újraindítja a a világ legnagyobb atomerőművét. A Kasivazaki–Kariva lesz az első olyan nukleáris létesítmény, amit a fukusimai erőművet is üzemeltető Tokyo Electric Power Company működtethet. Aszódi Attila atomenergia-ügyi szakértő, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja beszélt a részletekről az InfoRádióban.
2025. december 23. 09:38 Orbán Viktor: furcsa évünk volt „Hamarosan kezdődik a kormányülés. Ha a munka végére érünk, akkor idén az utolsó” – írta közösségi oldalán a miniszterelnök.
2025. december 23. 09:25 Ölt a csendes gyilkos Nyíregyházán Egy idős nő meghalt szén-monoxid-mérgezésben hétfő késő este Nyíregyházán, a Báthori utcában - közölte a katasztrófavédelem kedden az MTI-vel.
2025. december 23. 09:11 Donald Trump: szükségünk van Grönlandra Az Egyesült Államoknak nemzetbiztonsági okokból szüksége van Grönlandra – jelentette ki az amerikai elnök a floridai Mar-a-Lago rezidenciáján újságíróknak hétfőn, egy nappal azt követően, hogy különmegbízottat nevezett ki a Dániához tartozó autonóm terület ügyeinek az intézésére.
2025. december 23. 08:57 Lezuhant egy gyermekkórházba tartó, sérülteket szállító kisrepülő Lezuhant a mexikói haditengerészet egy égési sérültet szállító kisgépe Texas partjainál hétfőn, a tájékoztatás szerint a fedélzeten lévő nyolc emberből legkevesebb öten életüket vesztették, két embert élve mentettek ki a tengerből, egy eltűntet keresnek.
2025. december 23. 08:42 Így számolhatunk a szemétszállítással az ünnepek alatt A hulladékszállítás a karácsonyi ünnepek idején is a megszokott rend szerint történik – tájékoztatta a MOHU BUDAPEST Zrt. hétfőn az MTI-t.
2025. december 23. 08:28 Tarot-pakli és piros sapka: így bukott le Kazincbarcika „mágusa” A saját jövőjét nem tudta: 12 perc alatt bukott le egy kártyajós bűnöző Kazincbarcikán.
2025. december 23. 08:14 Neymar legalább egy hónapig nem focizhat Újabb térdműtéten esett át Neymar, a brazilok futballsztárja, aki emiatt legalább egy hónapig nem játszhat.
2025. december 23. 08:00 Időben vásároljunk be karácsonyra – van bolt, ami ki sem nyit 24-én A törvény arra ad lehetőséget, hogy aznap 14 óráig tartsanak nyitva a kereskedelmi egységek – mondta el Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára az InfoRádióban.
2025. december 23. 07:47 Teljesen máskor „jútúboznak” a nők, mint a férfiak A magyarok egy átlagos napnak több mint az egytizedét videók nézegetésével töltik - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) YouTube-kutatásából.
2025. december 23. 07:33 Dráma az M1-esen: rendőr és tűzoltó vesztette életét – videó Családja szeme láttára gázolt halálra egy háromgyerekes rendőrt és egy román tűzoltót egy szintén román sofőr hétfő reggel az M1-es autópályán. A rendőr és a tűzoltó autója összekoccant, emiatt álltak félre.
2025. december 23. 07:19 Jön az Arany Flotta – hiperszonikus rakétákkal és lézerfegyverekkel Soha nem látott méretű hadihajókból álló amerikai flotta építését jelentette be Donald Trump elnök hétfőn.
2025. december 23. 07:06 Angol Ligakupa vagy Darts-vb? – sport a tévében A kora délutáni órákra jut egy kis terepkerékpár, majd este – a fentieken túl – kézilabda, amerikaifutball és portugál bajnoki szerepel a sportcsatornák élő kínálatában.