2006. február 3. 11:03 Sztereó a patkány-szimat Egyetlen szippantás és a patkányok a másodperc tört része alatt képesek megállapítani egy szag forrását - mindezt azért, mert egy legújabb kutatás szerint sztereó a szaglásuk.
2006. február 3. 10:27 Az Egyesült Államok nem fél Kínától Nem kell kínai katonai fenyegetéstől tartania az Egyesült Államoknak - jelentette ki az amerikai hadsereg első számú katonai vezetője. Peter Pace tábornok hozzátette: a dél-koreai és az országban állomásozó amerikai haderő bármikor képes legyőzni az észak-koreai hadsereget.
2006. február 3. 10:22 Két magyar könyv az Independent 16-os listáján A brit The Independent nyilvánosságra hozta a legjobb külföldi regények elődöntős listáját, amelyen 16 kötet szerepel. A listán 12 nemzet szerzője található meg, köztük két magyar: Szabó Magda, és a Nobel-díjas Kertész Imre.
2006. február 3. 10:03 Ügynökügyek Magyarországon Az elmúlt napokban több ügynökügy is borzolta a kedélyeket Magyarországon. Először Szabó István Oscar-díjas filmrendezőről derült ki, hogy 1957-től éveken keresztül jelentett a III/III-as csoportfőnökség jogelődjének. Csütörtökön Paskai László bíboros, a volt esztergom-budapesti érsekről jelent meg állambiztonsági kapcsolata. Közben egy másik rendező, Kézdi-Kovács Zsolt is beismerte, hogy beszervezték. Összefoglaló.
2006. február 3. 08:24 Nem nyomoznak az MSZP-s politikusok ellen Megszüntette a Központi Nyomozó Főügyészség azt az eljárást, amelyet a brókerügyben rendelt el Puch László és Baja Ferenc szocialista országgyűlési képviselők szerepének tisztázására.
2006. február 3. 07:43 Vizet találtak az üstökösön Vízjég nyomait mutatta ki a Tempel-1 üstökösön a Deep Impact amerikai űrszonda, amely július 4-én csapódott be az égitestbe. Ezt a Science című tudományos magazin internetes hírportálján közölték a szondát irányító szakemberek.
2006. február 3. 07:36 Akar az egyik leggazdagabb magyar lenni? Minden idők legnagyobb európai lottónyereménye várható pénteken este, amennyiben valaki elviszi az EuroMillions játék jackpotját. A nyeremény nem kevesebb mint 125 millió font azaz 45,5 milliárd forint. Jelezzük: Ausztriában is lehet fogadni...
2006. február 3. 06:44 Feljelentés a Nomentana-ügyben Feljelentést tett három fideszes képviselő a Nomentana Kft. ügyében; szabadságharcot vív az európai sajtó a vallási fanatizmus ellen. Világjelenség a korrupció az egészségügyben és egyre profibbak a gazdasági bűncselekmények elkövetői. Összefoglaló a reggeli lapokból.
2006. február 2. 21:50 Húszmillió fontos műkincsrablás 20 millió font, azaz csaknem 7,4 milliárd forin értékben raboltak el ritka antik műkincseket, és muzeális alkotásokat egy brit milliomos 17. századi kúriájából.
2006. február 2. 21:40 Mohamed-karikatúrák - duzzad a botrány Már erőszakkal fenyeget a Mohamed-karikatúrák miatt kirobbant nemzetközi botrány. Számos európai tömegtájékoztatási eszköz közzétette az iszlám vallás alapítójáról készített szatirikus rajzokat. A külföldi újságírók elkezdtek kivonulni Gázából.
2006. február 2. 21:40 Tarolnak a magyar filmek Nőtt a magyar filmek nézőszáma tavaly: míg 2004-ben másfél millióan voltak kíváncsiak a hazai filmekre, tavaly már 1 millió 860 ezren váltottak jegyet az itthon készült alkotásokra.
2006. február 2. 21:38 Olajtankhajó balesete Alaszkánál Úszó jégtáblának ütközött és zátonyra futott egy olajszállító hajó Alaszkában. A Floridából érkezett vízi jármű 102 ezer hordónyi nyersolajat és gázolajat szállított. Azt egyelőre nem tudni, hogy mennyi olaj ömlött a tengerbe.
2006. február 2. 21:33 Ügynöki múlttal vádolják Paskai Lászlót Ungváry Krisztián történész szerint Paskai László bíboros 1965 és 1974 között kapcsolatban állt az állambiztonsági szolgálattal. Tomka Ferenc teológus-pap szerint a volt esztergom-budapesti érseket rendszeresen kihallgatta a rendőrség, de nem ügynök volt. A katolikus egyház szerint politikai indíttatású a cikk időzítése. Összefoglaló.
2006. február 2. 21:03 A második meccsen kikapott a Volán A döntő második meccsén a Jesenice győzött, így az Alba Volán vasárnap Székesfehérvárott nyerheti meg a jégkorong Interligát.
2006. február 2. 21:01 Vagyonnyilatkozati párbaj A Fidesz elnökével szemben elindul a vagyonnyilatkozati eljárás, a miniszterelnöknek egyelőre csak arról kell nyilatkoznia, módosít-e vagyonnyilatkozatán.
2006. február 2. 20:43 Halláskárosodást okozhat az iPod? Beperelték az iPod zenelejátszót gyártó Apple céget az egyesült államokbeli Kaliforniában. A felperesek szerint a termék a túl nagy hangerő miatt halláskárosodást okozhat.
2006. február 2. 20:04 Csúsznak a palesztin kifizetések Várhatóan csak két héttel később fizeti ki a Palesztin Hatóság a mintegy 137 ezer kormánytisztviselő januári bérét. A fizetések teljesítéséhez 96 millió euróra lenne szükség.
2006. február 2. 20:04 Irán nem enged az atomprogramból Irán nem hajlandó tovább önként együttműködni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel, ha a szervezet az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalja az iráni atomprogram ügyét.
2006. február 2. 19:55 Az Isten szerelmére! A hívők szerelmi életének felpezsdítését célzó honlapot indított egy keresztény pár Nagy-Britanniában. A Wholly Love nevet viselő oldal tanácsadást és fórumokat biztosít, valamint vásárolni is lehet rajta.
2006. február 2. 19:44 Nem volt ügynök Paskai László? Tomka Ferenc teológus szerint Paskai László nem ügynök volt. A pap az InfoRádiónak elmondta: Halálra szántak, mégis élünk című kötetében már leírta, hogy Paskai Lászlót a rendőrség önkényesen helyezte ügynöki nyilvántartásba, a kihallgatási jegyzőkönyveit pedig jelentésnek tüntették fel.
2006. február 2. 18:33 Békés megoldást sürget Pakisztán és Szaúd-Arábia A szaúdi király és a pakisztáni államfő is bízik abban, hogy a Hamász radikális palesztin mozgalom olyan kormány alakít, amely a közel-keleti válság békés megoldására törekszik.
2006. február 2. 18:28 A kormánynak akart üzenni a túszejtő? Valószínűleg nem volt beszámítható az a férfi, aki csütörtökön tíz embert ejtett túszul Budapest XIV. kerületi családsegítő szolgálatánál - mondta el az InfoRádió által megkérdezett túsztárgyaló. A túszejtőt a rendőrök elfogták, az akcióban senki sem sérült meg.
2006. február 2. 18:24 Katonák a sikungunya ellen A Seychelle-szigeteken több mint kétezer embert fertőzött meg az elmúlt egy hónapban egy szúnyogok által terjesztett betegség. A katonaságot már mozgósították a rovarok irtására.
2006. február 2. 18:17 Ungváry: nem Paskait kompromittálják a jelentések Ungváry Krisztián történész szerint nem az a kérdés, hogy ki volt ügynök és ki nem, hanem az, hogy mit mond erről ma. Óriási a különbség Szabó István rendező és Paskai László bíboros jelentései között - nyilatkozta Ungváry Krisztián az InfoRádiónak.
2006. február 2. 18:12 A kegyetlen módszer miatt nem végezték ki Az Egyesült Államokban elhalasztotta a szövetségi legfelsőbb bíróság egy Missouri államban halálra ítélt férfi kivégzését. Az elítélt amiatt nyújtott be panaszt, hogy a méreginjekciós módszer kegyetlen és ezért szerinte az sérti az Egyesült Államok alkotmányát.
2006. február 2. 18:01 Kirúgják a világbajnokot? Kapust keres az AC Milan. Az olasz bajnokságban jelenleg harmadik piros-feketék vezetői amiatt aggódnak, hogy elsőszámú hálóőrük, a brazil világbajnok Dida az elmúlt időszakban nincs a legjobb formában, az olasz válogatott Christian Abbiati pedig a nyáron újból, immár végleg elhagyja a milánói klubot.
2006. február 2. 17:49 Száz milliós áfacsalás Száz millió forintos áfacsalás miatt nyomoz a rendőrség. 2001 óta két ember több mint 200 céget látott el fiktív számlákkal. A vállalkozások nemcsak áfát "spóroltak" ezzel, hanem a társasági adóalapjukat is így csökkentették.
2006. február 2. 17:40 Javít-e Gyurcsány a vagyonnyilatkozatán? Nyilatkozattételre kérte a miniszterelnököt vagyonnyilatkozatával összefüggésben az Országgyűlés mentelmi bizottságának szocialista elnöke. Gyurcsány Ferencnek öt napon belül kell döntenie: módosít-e vagyonnyilatkozatán.
2006. február 2. 16:55 Kirúgták a Newcastle edzőjét Megelégelték a Newcastle United labdarúgócsapatának vezetői a szezonbeli gyenge szereplést, így mennie kell Graeme Souness vezetőedzőnek.
2006. február 2. 16:53 Ügynökmúlttal vádolják Paskai Lászlót Ungváry Krisztián történész szerint Paskai László bíboros, volt esztergom-budapesti érsek 1965 és 1974 között kapcsolatban állt az állambiztonsági szolgálattal. A katolikus egyház szerint politikai indíttatású a cikk időzítése.
2006. február 2. 16:39 Háromtagú bizottság keresi Eriksson utódját Háromtagú bizottság keresi az angol válogatott nyáron távozó szövetségi kapitányának, Sven-Göran Erikssonnak az utódját. A trió a hónap végén már megnevezi a jelölteket.
2006. február 2. 16:26 Lehallgatták a miniszterelnököt Több mint egy éven át hallgatták le a görög kormányfő, Kosztasz Karamanlisz és több miniszter mobiltelefonját - ismerte be az athéni kormány, amely vizsgálatot indított az ügyben. Egyelőre fogalmuk sincs, hogy ki rendelte el a megfigyelést, melyre véletlenül derült fény.
2006. február 2. 16:18 A Gazprom brit gázszolgáltatót venne Az orosz Gazprom óriásvállalat illetékese csütörtökön jelezte, hogy cége szeretné megszerezni a brit Centrica vállalatot, amely Nagy-Britannia vezető gázszolgáltatója, jelentős energiatermelő vállalkozásokat is magáénak mondhat a világ több részén, például az Egyesült Államokban is több erőműve van.
2006. február 2. 16:16 257 millió forintos GVH bírság a Colgate-nek A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 257 millió forintra bírságolta a fogkrémeket forgalmazó Colgate-Palmolive Magyarország Kft.-t a cég fogyasztókat többszörösen megtévesztő televíziós reklámkampánya miatt - közölte Tóth Tihamér, a GVH Versenytanácsának elnöke.
2006. február 2. 15:58 Fidesz: a kormány eltitkolja a munkanélküliségi adatokat A Fidesz szerint a kormány adminisztratív eszközökkel akarja meggátolni, hogy nyilvánosságra kerüljenek a munkanélküliségi adatok. A kormány szerint az ellenzéki párt félrevezeti a közvéleményt.