2006. november 22. 10:22 Szegeden utat zártak le a tüntetők Szegeden kormányellenes tüntetők lezárták a városból Hódmezővásárhely felé vezető út egy szakaszát.
2006. november 22. 10:21 Szinte hihetetlen: válságban a szlovák sörgyártás Míg Szlovákiában évek óta csökken a sörfogyasztás és sorra mennek tönkre a kisebb gyárak, addig Csehországban rekordokat döntöget a sörgyártás. Utóbbi esetben a szakértők a labdarúgó-világbajnokságot és a meleget emlegetik a siker okaként.
2006. november 22. 10:10 Járai: ez nem a vég, lesz rosszabb A kormány jelenlegi konvergencia programja nem vezet el minket az euróhoz - mondta a Magyar Nemzetei Bank elnöke az intézmény Infláció Növekedés Egyensúly című konferenciáján.
2006. november 22. 10:09 Kétezer tonna lőszer robbanhat fel Nem szabotázsakció következménye volt a közelmúltban történt szerbiai lőszerrobbanás - áll a bírósági vizsgálat jelentésében. A szabadban tárolt 1 millió 200 ezer golyó évek óta megsemmisítésre várt, amikor önmagától felrobbant.
2006. november 22. 10:08 A szcientológusok beépülnek a rendőrségbe? A brit sajtó szerint virágzik a Szcientológia egyház és a londoni rendőrség kapcsolata. A cikk írója attól tart, hogy a vallási közösség így próbál információkhoz jutni az egyes nyomozásokról.
2006. november 22. 10:06 Agyonvertek öt hajléktalant Öt agyonvert hajléktalanra bukkantak szerda reggel egy Moszkva melletti településen.
2006. november 22. 09:48 Kirabolták az amerikai elnök lányát - a titkosszolgálat végignézte Kirabolták egy argentin étteremben a 24 éves Barbara Busht. Az amerikai elnök lánya éppen ikertestvérével vacsorázott, amikor ismeretlenek elemelték a táskáját, benne a mobiltelefonjával és hitelkártyáival.
2006. november 22. 09:16 Veszélyes foglalkozás az orosz bankáré Moszkvában ismét agyonlőttek egy bankárt. Konsztantyin Mescserjakovval egy belvárosi udvarban végeztek támadói.
2006. november 22. 09:11 A drogfüggő Hitler ágyba vizel és impotens Hitler, aki ágyba vizel, drogfüggő és merevedési problémákkal küzd. Fürdés közben kishajókkal játszik, játékmackóit pedig SS-egyenruhába öltözteti - a kép elég szürreális, komédiába illő. A németek éppen így festik le a Führert első Hitler-paródiájukban.
2006. november 22. 09:10 Nem is létezik Britney Spears szexvideója? Tagadja a mézesheteikről szóló szexvideó létezését Britney Spears válófélben lévő férje. Kevin Federline ügyvédje állítja, hazudnak azok, akik a felvétel létezéséről beszélnek.
2006. november 22. 08:33 Zenésznek és hajóskapitánynak is beállhat Angliában A kelet-európaiak "ellepik" a brit munkaerőpiacot. Az Európai Unió 2004-es bővítése óta csaknem félmillió közép- és kelet-európai érkezett a szigetországba, hogy ott keressen magának munkát. Főleg olyan állásokat töltenek be, amelyet a britek nem vállalnának el.
2006. november 22. 08:04 Előrehozott választás Hollandiában Előrehozott általános választást tartanak Hollandiában. A felmérések szerint Jan Peter Balkenende miniszterelnök Kereszténydemokrata Tömörülésének sikere várható a voksoláson.
2006. november 22. 08:03 Az énekesnő mocskos kis titka: szex a repülőn Janet Jackson egy amerikai beszélgetős műsorban arról beszélt, hogy mi volt a legkülönlegesebb hely, ahol valaha szexelt. Az énekesnő hosszas unszolásra elismerte, hogy egy menetrend szerinti repülőgépen is kipróbálta a szerelmet.
2006. november 22. 07:53 Bene "nem hátrált ki Gergényi mögül" Az országos rendőrfőkapitány szerint "kifogástalan a kapcsolat" a vezető rendőrtábornokok között. Bene László a köztévé reggeli műsorában azt hangsúlyozta, hogy a televízió elleni támadás éjszakájának vizsgálata szakmai kérdés és "nagyon sajnálja", hogy a vizsgálóbizottság jelentését személyi találgatásokra használják.
2006. november 22. 07:52 A hűség büntetendő Annak is érdemes lehet felmondani a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítást, aki nem akar biztosítót váltani. A hűséges ügyfeleket ugyanis nem becsülik meg a biztosítók, az újonnan belépőknek ugyanis kedvezőbb feltételeket biztosítanak.
2006. november 22. 07:45 Putyin a megosztó törekvésekről Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint egyesek az EU-ban megpróbálják belehelyezni az orosz-EU viszonyt a "barát vagy ellenség elavult modelljébe, de az efféle közhelyeknek nem sok közük van a valósághoz, viszont új megosztottság kockázatával járnak Európában".
2006. november 22. 07:07 Paris Hilton: ez igazán gusztustalan volt! Nincs nap, hogy ne hallatna magáról Paris Hilton. A hivatásos híresség azonban Jay-Z lemezbemutató partiján alighanem túllőtt a célon...
2006. november 22. 06:45 Teherautóval gázolta halálra kétéves húgát egy kisfiú Édesapja teherautójával gázolta halálra kétéves húgát egy tizenegy éves kisfiú Nagy-Britanniában. Az apa, aki gyakran megengedte kisfiának, hogy beparkoljon a kocsival, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt áll bíróság előtt.
2006. november 22. 06:43 A Monetáris Tanács megérzések alapján dönt a forintról Megosztott volt a Monetáris Tanács az alapkamat emelésének kérdésében - mondta a Magyar Nemzeti Bank igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Hamecz István hozzátette: a tanács véleménye olyannyira nem volt egységes, hogy egy szavazat is megváltoztathatta volna a szavazás eredményét.
2006. november 22. 06:32 Összecsaptak a rendőri vezetők Az országos rendőrfőkapitány szerint elfogulatlan volt a szeptember 18-án éjszaka a köztévé székházánál végrehajtott rendőri intézkedéssorozatot vizsgáló bizottság. Gergényi Péter korábban levelében elfogultsággal és prekoncepciók felállításával vádolta a testületet.
2006. november 22. 06:28 Gergényi vádol: szerinte a posztjára törnek Kemény szavakkal támadta a budapesti rendőrfőkapitány azt a bizottságot, amely a rendőrségnek az MTV-székház ostrománál végzett tevékenységét vizsgálja. Gergényi Péter szerint a kritikus megállapítások mögött szakmai féltékenység áll.
2006. november 22. 06:09 A popsztár és a pedofilmágnes miniszoknya Emma Bunton, a Spice Girls egykori tagja attól fél, hogy az általa megformált Baby Spice alak, aki kislányos viseletekben tűnt fel a színpadon, vonzó lehetett a pedofilok számára.
2006. november 22. 05:57 Egy egész várost kitiltottak egy éjszakai klubból Hatalmas vihart kavart Dél-Angliában, hogy egy brightoni szórakozóhely kidobó emberei az egyik szomszédos város teljes lakosságát kitiltották. A Creation Klubba senkit sem engednek be, aki Crawley-ban lakik.
2006. november 22. 05:48 Gyurcsány: "tele vannak ezek az ügyek politikával" A miniszterelnök szerint a magyarországi vezető vállalatok számára jó terep lehet a Nyugat-Balkán. Gyurcsány Ferenc szerdától a térségben tesz hivatalos látogatást. A kormányfő az InfoRádiónak kifejtette: bonyolult érdekviszonyok vannak az érintett országokban, és az üzleti ügyek is tele vannak politikával.
2006. november 22. 05:37 Robbie Williams, a meleg szex és a nyúl Hosszú évek találgatása után Robbie Williams elismerte, hogy képes lenne lefeküdni egy férfival - hogy megmentse egy nyúl életét.
2006. november 22. 05:22 Boratot a szállodások is átkozzák A szállodásokból is bolondot csinált Borat, az álkazah álriporter: tavaly majdnem őrizetbe is vették bútorlopás miatt.
2006. november 22. 05:06 Egy sztárfeleség vallomása: "nincs szeretőm, sosem megyek újra férjhez" Heather Mills nem akar többé megházasodni. Paul McCartney válófélben lévő felesége elsősorban jó anya akar lenni.
2006. november 22. 04:44 Janet Jackson, ahogy még nem látták Janet Jackson egy tévéműsorban felfedte agresszív oldalát. Az énekesnő több történetet is elmesélt annak illusztrálására, hogy korántsem mindig olyan kedves, mint a különböző közszerepléseken. Egyik bátyját, Randy-t például rendszeresen billiárdgolyókkal dobálta.
2006. november 21. 23:55 Tőzsérék legyőzték a vereségével is csoportelső Milant Ahelyett, hogy a legtöbb helyen tisztázódott volna a helyzet a Bajnokok Ligája négy csoportjában, inkább összekuszálódtak a szálak. A már korábban továbbjutott Lyon és Real Madrid mellé csak a Manchester Unitedet legyőző Celtic és az AC Milan csatlakozott. Az olaszoknak hihetetlen szerencséjük volt: a csoport másik mérkőzésének alakulása miatt úgy léptek elő csoportgyőztessé, hogy közben kikaptak Tőzsér Dániel csapatától.
2006. november 21. 22:14 Alkotmánybírósághoz fordulnak a gyógyszerészek Az Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Gyógyszerész Kamara a patikák működéséről hétfőn elfogadott törvények miatt - értesült a közszolgálati rádió.
2006. november 21. 21:33 Egyre közelebb a tanárok sztrájkjához Sztrájkbizottságot hívott össze a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, miután a Közoktatáspolitikai Tanács ülésén a kormány levetette a napirendről a 2007-es költségvetés közoktatást érintő pontjainak megvitatását. A PDSZ elnöke elmondta: a sztrájkbizottság szerdán hozza nyilvánosságra, milyen további lépéseket terveznek az ügyben.
2006. november 21. 21:30 Egy ember meghalt, 23 a föld alatt rekedt egy lengyel bányában Lengyelországban egy bányász meghalt, huszonhárom pedig a föld alatt rekedt egy sújtólégrobbanás miatt Katowice térségében.
2006. november 21. 20:45 Osztrák állami díjat kapott Paul Lendvait Osztrák állami díjjal tüntették ki Bécsben Paul Lendvai vezető ausztriai publicistát, aki az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után hagyta el Magyarországot, és telepedett le a szomszédos országban.
2006. november 21. 20:19 Száz embert korbácsoltak meg, mert moziba mentek Szomáliában mintegy száz embert korbácsolt meg az iszlámista rendőrség, mert indiai filmeket néztek a moziban. A rajtaütésszerű támadások a fővárostól, Mogadishutól 100 kilométerre lévő Merka négy filmszínházban történtek.
2006. november 21. 20:11 Fura belvárosi víziók: rá sem ismerne a városrészre A Belváros forgalomcsillapítása ma olyan jelszó, amellyel minden politikai erő egyetért. Az észak-déli tranzitforgalom csökkentésére több terv is született, amelyek elsősorban a Kecskeméti utcára és a Károlyi Mihály utcára koncentrálnak. Az elképzelések olyan extrém megoldásokat is tartalmaznak, mint például az egyirányú utcában a forgalommal szemben közlekedő BKV-busz.
Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése