2008. december 16. 15:44 Súlyos baleset Izraelben Vízmosásba fordult egy orosz turistákkal teli autóbusz Izraelben; az első jelentések szerint mintegy kéttucatnyi ember életét vesztette, és sokan megsérültek.
2008. december 16. 15:33 Pocsék áruk fóruma: az életveszélyes kenyérpirítótól a fulladást okozó gyermekruhákig Pocsék áruk fórumát rendeztek a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban, ahol a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, illetve a fogyasztóvédelmet ellenőrző Szociális és Munkaügyi Minisztérium adott tájékoztatást az eddigi ellenőrzések eredményeiről.
2008. december 16. 15:28 Draskovics: Az állam megvédi az ünneplőket Az igazságügyi miniszter arra utasította a rendőrséget, hogy védje meg azok jogait, akik ünnepelni szeretnének. A tárcavezető az InfoRádiónak ezt azután mondta, hogy a rendőrség megtiltotta a Budaházy György és Toroczkai László által a Dohány utcai zsinagóga elé bejelentett tüntetést.
2008. december 16. 15:13 "Az egyetemek nagyobb szabadságot kapnak" A felsőoktatási törvény módosítása komoly lehetőséget ad az egyetemeknek arra, hogy fölöslegessé vált, korszerűtlen ingatlanjaiktól megszabaduljanak, majd a befolyt összegből fejlesszenek - véli a Magyar Rektori Konferencia elnöke. Rudas Imre szerint az a veszély sem fenyeget majd, hogy emiatt kevés lesz az egyetemi férőhely.
2008. december 16. 15:05 Nem árulható Magyarországon írországi sertéshús Megtiltotta valamennyi Írországból származó, szeptember 1. és december 6. között előállított sertéshús, illetve hústermék forgalmazását az országos főállatorvos. Süth Miklós az áruk megsemmisítését is elrendelte.
2008. december 16. 14:58 "Kubisnak felesleges volt Budapestre utaznia" A szlovák sajtó nagy teret szentel a hétfői magyar-szlovák külügyminiszteri találkozónak. A pozsonyi Pravda szerint felesleges volt Jan Kubis budapesti kirándulása, mindössze lezárta azon unalmas találkozók sorát, amelyeket a kormányfők, parlamenti elnökök és államfők kényszerítettek magukra.
2008. december 16. 14:52 Nehéz év elé néz Németország Berlinben egyik vészjósló előrejelzés a másikat követi. A müncheni IFO intézet a hét elején közel két és fél százalékos visszaesést emlegetett, kedden viszont már a berlini gazdasági minisztérium is úgy vélte, hogy jövőre az össztermék 3 százalékkal marad el az idei szint mögött.
2008. december 16. 14:49 Idén is legyen óvatos a karácsonyi füzérekkel Összesen 49 és fél millió forint bírságot szabtak ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársai a november 20. óta tartó ellenőrzés-sorozatban. A szervezet főigazgatója azt mondta: eddig mintegy 1200 ellenőrzést tartottak a január negyedikéig folytatódó Csillagszóró elnevezésű akció során.
2008. december 16. 14:46 A francia autógyárak megkaphatják a mentőövet A francia kormány kész újfajta állami támogatásokat nyújtani az autógyártóknak és beszállítóiknak, ellentételezésként azonban a cégeknek meg kell ígérniük: többé nem viszik külföldre a termelésüket és egyetlen gyárat sem zárnak be Franciaországban - hangzott el hétfőn, azt követően, hogy a francia államfő találkozott az autógyártók, valamint a legnagyobb francia gumiabroncsgyártó vezetőivel.
2008. december 16. 14:26 Feloldották az útzárat az M0-áson Ismét járható az M0-ás autóút, amelyre a 9-es kilométernél, Diósd és Annavölgy között több betonelem esett egy teherautóról.
2008. december 16. 14:11 Nem lesz fehér az idei karácsony Nem valószínű, hogy fehér karácsonyunk lesz idén - mondta az InfoRádiónak Németh Lajos meteorológus. Bár a hét második felében megérkezik a tél, a jövő héten nem számíthatunk tartós havazásra. Az elmúlt száz év megfigyelései alapján egyébként Magyarországon 30 százalék a fehér karácsony esélye.
2008. december 16. 13:49 Megöltek egy nőt egy fővárosi trafikban - képek Meghalt az a nő, akit egy fővárosi trafikból szállítottak kórházba kedden dél körül - tudta meg az InfoRádió.
2008. december 16. 13:48 A kalózok hatmilliárd forint kárt okoznak a magyar filmiparnak Kampányt indít a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület a magyar filmek illegális terjesztése ellen. A testület elnöke, Kondorosi Ferenc az InfoRádiónak elmondta: tavaly hatmilliárd forint veszteség érte a magyar filmipart az illegális letöltések miatt.
2008. december 16. 13:34 Év végére visszaesett az ingatlankonjunktúra Az első három negyedévében még az ingatlankonjunktúra stagnálását jelezte az Ecostat által mért IngatlanBarométer, a negyedik negyedévben azonban 8 éves mélypontra, 41,8 százalékra esett a mutató.
2008. december 16. 13:30 Sarkozy: Horvátország 2010-ben vagy 2011-ben lehet uniós tag Horvátország 2010-ben vagy 2011-ben valószínűleg az Európai Unió tagjává válhat - mondta a francia köztársasági elnök az Európai Parlament ülésén.
2008. december 16. 13:08 Aláírták a koalíciós szerződést Ukrajnában Aláírták az ukrajnai koalíciós kormányról szóló megállapodást a három részes párt képviselői.
2008. december 16. 13:01 Újabb sztrájk készül Hollywoodban? A legnagyobb sztárok nem akarnak sztrájkolni: George Clooney, Tom Hanks, Charlize Theron és Morgan Freeman nemet mondott az amerikai Filmszínészek Céhének a munkabeszüntetésről döntő kezdeményezésére.
2008. december 16. 12:48 Demszky: A főváros dinamizmusa elmarad a megszokottól Mérsékeltebb gazdasági növekedésre és a vállalkozásfejlesztés szerepének felértékelődésére számít a következő években Budapesten a főpolgármester.
2008. december 16. 12:44 Gyurcsány: Törvénymódosítás a PSZÁF jogainak bővítésére A kormány még ez év december 31. előtt benyújtja azt a törvénymódosító javaslatot a parlamentnek, amelynek célja, hogy bővítse a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) jogkörét - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc a Parlamentben azt követően, hogy a Magyar Nemzeti Bank és a PSZÁF vezetőivel, illetve pénzügyi szakemberekkel találkozott.
2008. december 16. 12:40 Bombákat találtak egy párizsi nagyáruházban Öt robbanószerkezetet szereltek szét tűzszerészek kedden a párizsi Printemps-Haussmann nagyáruházban - közölték francia rendőrségi források.
2008. december 16. 12:32 Hatalmas betonelemek torlaszolják el az M0-ást Baleset történt az M0-ás autópályán az Anna-hegyi pihenőnél. A Pest megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint egy teherautóról betonelemek estek le. Személyi sérülés nem történt. A baleset miatt az érintett szakaszt lezárják a rendőrök.
2008. december 16. 12:29 Szolgáltató adóhatóság a terv A szolgáltató adóhatóság megteremtését nevezte a szervezet középtávú, 2012-ig összeállított terve központi pontjának az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke.
2008. december 16. 12:17 A gyengülés után belehúzott a forint Régiós hatások miatt délelőtt gyengült a forint a budapesti bankközi devizapiacon: fél tízkor 268,20/40 forint volt az euró árfolyama a hétfő délutáni 266,50/65 forintos érték és a kora reggeli 267,40-es szint után. Dél körül visszaerősített a forint, 266,70 forintért adtak egy eurót.
2008. december 16. 12:10 Szíria javaslatot tett Izraelnek a Golán-fennsík jövőbeli határairól Szíria javaslatot tett az Izrael által megszállt Golán-fennsík jövőbeli határaira. Damaszkusz hat földrajzi helyet jelölt meg és a török közvetítőkön keresztül várja a zsidó állam válaszát.
2008. december 16. 12:06 Beomlott egy szálloda Mallorcán A spanyolországi Mallorca szigetén beomlott egy átépítés alatt álló szálloda; a romok valószínűleg több munkást maguk alá temettek.
2008. december 16. 12:03 Egyiptom: 23-ra nőtt a madárinfluenza halálos áldozatainak száma Egyiptomban 23-ra nőtt az országban csaknem három évvel ezelőtt megjelent madárinfluenza halálos áldozatainak száma.
2008. december 16. 11:52 Folytatódik a vasutassztrájk A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) határozatlan ideig folytatja az országos vasúti sztrájkot, miután a szakszervezet és a MÁV között nem közeledtek az álláspontok a kedd reggeli egyeztetésen sem - jelentette be Gaskó István. Az érdekképviselet elnöke elmondta: a keddi egyeztetésen az elégséges szolgáltatásokról sem tudtak megegyezni.
2008. december 16. 11:35 Fidesz: a büdzsé még mélyebb válságba sodorja az országot A Fidesz brutális megszorító csomagnak tartja a hétfőn elfogadott 2009-es költségvetést, amely még mélyebb válságba sodorja az országot - mondta Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt helyettes szóvivője.
2008. december 16. 11:26 Rálőttek egy férfira Alsózsolcán Két lövést adtak le hétfő este a Borsod megyei Alsózsolcán; az egyik lövedék életveszélyesen megsebesített egy 19 éves férfit, a másik a férfi élettársának felsőruházatát érte, sérülést nem okozott - mondta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
2008. december 16. 11:23 Évi 11 százalékos lesz a diákhitel kamata Évi 11 százalékos lesz a diákhitel kamata jövő év január elseje és június 30-dika között. A Diákhitel Központ Igazgatósága a pénzpiacok drágulásával indokolta döntését. A kamat változása nem növeli meg a havi törlesztőrészlet összegét.
2008. december 16. 11:14 Tovább csökkent az autóeladás Novemberben 25,8 százalékkal csökkent az új autók eladása Európában, ezzel már a hetedik egymást követő hónapban regisztráltak visszaesést - közölte kedden az európai autógyártók szövetsége. Utoljára 1999-ben volt ilyen hosszan tartó hanyatlás.
2008. december 16. 11:08 Összeverték a Magyar Gárda alapítóját Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a három férfit, aki hétfőn hajnalban betört egy vecsési családi házba. Negyedik társukat időközben őrizetbe vették.
2008. december 16. 11:01 A csodabor, amely kitisztítja az artériákat Egy ausztrál doktor azt állítja, hogy olyan bort termel, amely kitisztítja az artériákat, és lecsökkenti a szívinfarktus kockázatát.
2008. december 16. 10:34 Munkába álltak a görögök Ferihegyen Ferihegyen a menetrend szerint indítják és fogadják a járatokat, és immár folyamatos az utasforgalom - közölte az InfoRádióban a Budapest Airport szóvivője. Szollár Domokos közölte: reggel folytatódtak a hivatalos egyeztetések a munkáltató és a sztrájkoló dolgozók képviselői között.
2008. december 16. 10:13 Lecsaptak az olasz hatóságok a szicíliai maffiára Eddig soha nem látott erőkkel csaptak le az olasz hatóságok kedden hajnalban a szicíliai szervezett alvilág, a Cosa Nostra hálózatára, hogy lefejezzék annak új vezérkarát.