Infostart.hu
eur:
379.25
usd:
320.87
bux:
130847.19
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Itt hallgatható Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatója

Az emberek a magyar szuverenitás mellett törtek lándzsát a vasárnapi parlamenti választáson - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban tartott nemzetközi sajtótájékoztatón. A kormányalakításról azt közölte: nagy részben új emberekkel és részben új struktúrákkal készül kabinetet alakítani.

A választást értékelve a kormányfő, a Fidesz elnöke úgy fogalmazott: a magyarok kijelölték a legfontosabb témákat, így a bevándorlás és a nemzeti szuverenitás kérdését, és úgy határoztak, csak ők dönthetik el, kikkel kívánnak együtt élni Magyarországon, "ez a döntés kötelez bennünket"

Magyarország egy olyan európai nemzet, amely erős tagállamokból álló erős Európát akar - jelentette ki Orbán Viktor.

Szerinte a kormánynak a nemzetek Európája mellett kell kiállnia, és nem az "európai egyesült államok" mellett.

"A mi támogatottságunk egyértelmű, erős felhatalmazást kaptunk", sőt az egyik legerősebbet - ha nem a legerősebbet - az elmúlt 30 évben - mondta a Fidesz-KDNP eredményéről.

A miniszterelnök egyúttal jelezte, "nem folytatni fogjuk a kormányzást, hanem egy új kormány jön létre, nem az előző ciklust szándékozzuk meghosszabbítani, hanem egy ciklust fogunk megnyitni", minden miniszter, államtitkár munkája véget ért.

Ebből fakadóan - közölte - jelentős változások, módosítások várhatók, "nagy részben új emberekkel, részben új struktúrákkal" készül kabinetet alakítani. A Fidesz elnöksége kedd reggeli ülésén felhatalmazta őt a kormány megalakításához szükséges munka megkezdésére, a KDNP-nél már be is jelentkezett a tárgyalások megkezdésére, "más koalíciós párt bevonása nem indokolt" - közölte. Hozzátette: a kormányalakítási tárgyalások 3-4 hétig tarthatnak.

Arra a kérdésre, meg tud-e nevezni olyan minisztert, aki az előző kormánynak tagja volt, és az újnak is az lesz, azt felelte: "meg tudnék, de nem akarok".

Szintén kérdésre elmondta, a következő kormányzás szándékai szerint demográfiai súlypontú lesz.

A kormányfő köszönetet mondott továbbá a választás lebonyolításában részt vevőknek, valamint a sajtónak is, amely "segített abban, hogy minden üzenet eljusson a választópolgárokhoz".

Úgy értékelt: a választás az embereknek is ünnep volt, ezért is vettek részt rajta olyan sokan. A kampányt erőteljesnek, intenzívnek minősítette, szerinte "minden üzenetet sikerült eljuttatni a választópolgárokhoz" köszönhetően a magyar nyilvánosság modern szerkezetének.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Az olimpiai bronzérmes vízilabdázó az InfoRádióban elmondta: a görögök elleni elődöntőben végig volt tartása a magyar válogatottnak, mindig csak a következő támadásra, visszazárásra és védekezésre koncentráltak, nem foglalkoztak a körülményekkel. Úgy véli, a hollandok elleni fináléban a középdöntős, egygólos magyar vereséggel záruló meccshez képest bátrabbnak kell lenniük és hatékonyabb támadójátékra lesz szükség.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Lefordulás a tőzsdéken, komoly mínuszban a magyar piac

Lefordulás a tőzsdéken, komoly mínuszban a magyar piac

Tegnap folytatódott a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek az elmúlt napokban, de nagy ütést kapott tegnap a chipgyártó AMD, a Broadcom és a Micron is, a Nasdaq pedig 1,5 százalékos mínuszban zárt. Az ázsiai tőzsdék lekövették a Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is érezteti hatását, a kezdeti iránykeresést délelőtt esés váltotta fel, a magyar piac is jelentős mínuszba került. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 10 százalékot esett ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×