Infostart.hu
eur:
364.77
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Vona Gábor, a Jobbik elnöke sajtótájékoztatót tart a párt választási eredményváró rendezvényén a budapesti Aquincum Hotelben 2018. április 8-án. Vona Gábor lemond elnöki tisztségéről.
Nyitókép: Kovács Tamás

Nagy lemondási hullám az ellenzéki oldalon

Több ellenzéki pártnál is benyújtatták lemondásukat a vezetők a választási vereség után.

Lemond az MSZP elnöksége – jelentette be még a választás éjszakáján Molnár Gyula elnök. Kiemelte: tudomásul veszik a választói akaratot és felelősnek tartják magukat a kialakult helyzetért. A tisztújító kongresszus június közepén, második felében lehet, addig a pártot a hivatalban lévő frakcióvezető, Tóth Bertalan, valamint Tóbiás József pártigazgató és a választmány elnöke, Hiller István irányítja.

A pártelnök elmondta azt is, hogy az MSZP a Párbeszéddel folytatja "a változás szövetségét", készülnek az európai parlamenti és az önkormányzati választásra.

Szintén lemond Vona Gábor a Jobbik elnöki posztjáról. A párt elnöksége hétfőn délután ül össze, és megtervezi a következő lépéseket.

Az elnökségnek tisztújító kongresszust kell kiírni. Személyes ambícióiról szólva úgy fogalmazott: van még benne "politikai tartalék", de a tagságnak kell eldönteni, kit szeretne elnöknek.

Bejelentette lemondását az LMP társelnöke, Hadházy Ákos is, mert szerinte a választást nem a kormányoldal nyerte meg, hanem az ellenzék veszítette el, amiért az ellenzék vezetői felelősséggel tartoznak. Azt üzente a fideszeseknek: abban ne legyenek biztosak, hogy megszabadultak tőle.

Az 1 százalék alatti eredményt elérő Együtt elnöksége is lemond. Szigetvári Viktor, a párt miniszterelnök-jelöltje azt mondta: ezt a kampányt az Együtt elvesztette, sikertelen volt az a stratégia, amire felépítették a saját listás kampányukat.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×