Infostart.hu
eur:
385.65
usd:
331.17
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Szabó Tímea: azonnali intézkedésekkel készülnek az egészségügy rendbetételére

Kormányváltás után az egészségügy azonnali rendbetételét ígéri Szabó Tímea, az MSZP és a Párbeszéd III. kerületi jelöltje, akit a Demokratikus Koalíció is támogat.

Szabó Tímea, a III. kerület Óbuda-Békásmegyer jelöltje hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: amikor az embereket a problémákról kérdezik, mindig az egészségügyet említik elsők között. Nagy gondot okoznak például a várólisták, nem csak a műtéteknél, a járóbeteg-ellátásban is vannak hosszú várólisták - emelte ki a politikus, hozzátéve: előfordul, hogy akár 4-5 hetet kell várni egy EKG-vizsgálatra.

A Párbeszéd társelnöke kiemelte: már április 9-én megteszik az első lépéseket, szervezéseket, amelyekkel "talpra állítják az egészségügyet". Kijelentette: egyes intézkedéseknek már azonnal, másoknak néhány hónapon belül látványos eredményei lesznek.

Konkrét példaként kiemelte, hogy azonnali, 50 százalékos béremelést hajtanak végre az egészségügyben dolgozóknál. Emellett jelentős összegeket fordítanak az egészségügyi eszközbeszerzésekre.

Szabó Tímea hangoztatta: az egészségügy rendbetétele részben szakmai, részben politikai kérdés. Politikai kérdés, hogy hova teszik a pénzeket - szögezte le a politikus, jelezve: az első lépések között visszateszik azt a több száz milliárd forintot, amelyet "Orbán Viktor és kormánya ellopott az egészségügyből".

Komáromi Zoltán, a "Karácsony-kormány egészségügyi miniszter-jelöltje" azt mondta: a felelős kormány feladata, hogy a közfinanszírozott egészségügyi intézményeket talpra állítsák, megőrizzék az intézmények működőképességét, és megtartsák az egészségügyben dolgozó egészségügyi, gazdasági és műszaki szakembereket.

A Karácsony Gergely által egészségügyi miniszter-jelöltnek nevezett Komári Zoltán azt ígérte: intézkedéseiknek szeptemberre és októberre számos látható eredménye lesz, és akkor vállalásaik teljesítéséről ismét tartanak sajtótájékoztatót.

Címlapról ajánljuk
Dánok a Fehér Házban a tárgyalás után: Grönland ügyében „alapvető nézeteltérések vannak az Egyesült Államok és Dánia között”

Dánok a Fehér Házban a tárgyalás után: Grönland ügyében „alapvető nézeteltérések vannak az Egyesült Államok és Dánia között”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×