Infostart.hu
eur:
378.59
usd:
321.51
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás

LMP: gyűlöletkeltés helyett összetartó nemzet kell

Gyűlöletkeltés helyett összetartó nemzetet szorgalmazott vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Ungár Péter, az LMP országos elnökségének tagja, kijelentve, "történelmi mélypontra ért" a Fidesz gyűlöletpropagandája. Bírálta ugyanakkor a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének kolozsvári videóját is. Szél Bernadett 15 millió magyar miniszterelnöke szeretne lenni, nem pedig gyűlöletkeltéssel és az emberek egymás ellen fordításával szeretne kormányozni - fogalmazott Ungár Péter. 

Nagypénteken Magyarország miniszterelnöke több mint kétezer embert fenyegetett meg azzal, hogy kijelentette, ők az állam ellenségei, listán vannak - mondta Ungár Péter.

"A teljesen értelmezhetetlen, hömpölygő embertömegről szóló" kormányzati plakátok pedig szintén "azt mutatják, hogy a gyűlöletkeltésben nincs megállás" - mondta.

Jelezte, utóbbi ügyben a Nemzeti Választási Bizottság elutasította beadványukat, így most a Kúriához fordulnak. Emlékeztetett: Szél Bernadett kérte az Alkotmányvédelmi Hivataltól, hogy számoljanak be erről, ha tényleg vannak listák "a kétezer állítólagos Soros-ügynökről".

Az ellenzéki politikus arról is szólt: felháborítónak tartják, hogy a DK kolozsvári videója "az erdélyi magyarokkal szemben keltett gyűlöletet a kampányban". Annak külön örülnek, hogy pár nappal a történtek után elérte az egymilliós támogatottságot, így az Európai Bizottság elé kerül a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Minority Safepack nevű kisebbségvédelmi kezdeményezése - tette hozzá.

Az LMP arra készül, hogy ha erős felhatalmazást kap a választáson, és részt vehet a kormányzásban, akkor 15 millió magyar kormányzásában tud részt venni. Szél Bernadett 15 millió magyar miniszterelnöke szeretne lenni, nem pedig gyűlöletkeltéssel és az emberek egymás ellen fordításával szeretne kormányozni - fogalmazott Ungár Péter.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×