eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Jelentős hátrányt dolgozna le Karácsony Gergely az árnyékkormánnyal

A Publicus Intézet vezetője szerint a kormányzóképesség bizonyítása és a szavazói bázis szélesítése miatt lehetett fontos Karácsony Gergelynek, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének, hogy bemutassa árnyékkormányát.

A felmérések szerint Karácsony Gergely szimpatikusabb a választóknak, mint Orbán Viktor, azonban kormányzóképességét és kormányzati alkalmasságát jobban elfogadják a jelenlegi miniszterelnöknek – hangsúlyozta Pulai András. A Publicus Intézet vezetője hozzátette: azzal, hogy – a rendszerváltás óta példátlan módon – árnyékkormányt hirdetett, igyekezett erősíteni azt a képet, hogy megvan a kormányzóképessége.

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje megy tovább azon az úton, amit elkezdett a jelöltállítással is, és megmutatja azt, hogy sokkal szélesebb támogatói, szavazói bázisra számít, mint a pártok baloldali háttere – emelte ki Pulai András. 

Karácsony Gergely ismertsége 75-77 százalékon áll, ami valamivel elmarad a volt és jelenlegi miniszterek és miniszterelnökök ismertségétől, a választók túlnyomó többsége azt is tudja, hogy ő a baloldal miniszterelnök-jelöltje. A Publicus Intézet vezetője szerint a választásokig fontos feladata lesz Karácsony Gergelynek és stábjának, hogy ezt a számot 90 százalék fölé tornázzák.

 

A szakértő kizárná, hogy a Jobbik és a baloldal együttműködését, hiszen érdekellentét feszül köztük. A bejelentett árnyékkormányban azonban olyan személyek is megjelennek Karácsony Gergely mögött, akiket a többi (baloldali) ellenzéki párt nagyra tart, és szakmailag méltónak gondol arra, hogy elősegítse az együttműködést.

„Összességében – szerintem – erősíti Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségi pozícióit”

– tette hozzá Pulai András. 

A vasárnapi bejelentés további célja, hogy – Karácsony Gergely népszerűsítésén túl – az MSZP-Párbeszéd támogatottságát is növeljék, és a legutóbb mért 17-18 százalékot 20 százalék fölé emeljék.

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje március 19-ig adott határidőt, hogy megegyezzenek az MSZP-Párbeszéddel és a Jobbikkal a koordinált jelöltállításról. A Publicus Intézet vezetője nem tartja valószínűnek, hogy a baloldal és Vona Gábor pártja nyilvánosan egyeztet majd a koordinált jelöltállításról. „De látszik az, hogy

az LMP egy kicsikét szeretné a saját alkupozícióit növelni ebben az összefogásban”

– fogalmazott a szakértő. Pulai András hozzátette: az MSZP valamilyen módon részt fog venni az együttműködésben, egyrészt a szavazói nagy része tenné le a voksát egy baloldali összefogás mellett, másrészt az LMP-re is nyomást tudnának gyakorolni. „Különösen Hódmezővásárhely után, ami nyilvánvalóvá tette, hogy széleskörű összefogással nagyon sok szavazót lehet mozgósítani, olyant is, aki egyébként most azt mondja nekünk, hogy bizonytalan” – hangsúlyozta. 

Címlapról ajánljuk

Aggasztó ütemben öregszik a magyar társadalom, nagy bajokat okozhat ez a betegség

Néhány évtizeden belül a társadalom egyharmada 65 éven felüli lesz, így a családok mellett a szociális és egészségügyi ellátórendszernek is fel kell készülnie arra, hogy nagyobb feladatot jelent majd a demens betegek gondozása – mondta az InfoRádióban Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×