Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
325.22
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Donald Trump amerikai elnök a Mark Rutte NATO-fõtitkárral folytatott megbeszélés közben a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában 2025. október 22-én.
Nyitókép: MTI/EPA/CNP pool/Aaron Schwartz

Donald Trumphoz került a „demokrata kacsa”

Az amerikai Kongresszus mindkét háza elfogadta és így már Donald Trump térfelén a labda, hogy aláírja az összes Epstein-akta kiadásáról szóló törvényt. Az elnök a héten jelezte, hogy támogatja az ötletet, miközben a Harvard egyetem volt elnök is belebukott az ügybe.

Ugyan Trump elnök „demokrata kacsának” nevezte az Epstein-iratok publikálása körüli vitát, a héten látványosan megváltoztatta a véleményét és elkezdte támogatni azok teljes publikálását.

Az erről szóló követelés valójában egy ritka, kétpári indítvány formájában létezett a Kongresszusi képviselőházban, ahol az éjszaka folyamán elsöprő többséggel mondtak igent a tervezetre. Mindössze egyetlen republikánus képviselő szavazott nemmel az összes többi 427 képviselő igenjével szemben.

A Szenátus közben jelezte, hogy vita nélkül tovább engedi a javaslatot, ami így akadály nélkül kerülhet Trump asztalára. Ez azt jelenti, hogy az amerikai és a nemzetközi elit több, befolyásos szereplőjének neve kerülhet nyilvánosságra.

Még ez előtt gurult egy újabb fej: Bill Clinton volt demokrata elnök egykori pénzügyminisztere és a Harvard Egyetem volt elnöke került szégyenpadra, amiért azután is fenntartott a barátságát Jeffrey Epsteinnel, hogy az elismerte: egy fiatalkorú lányt közvetített ki prostituáltként és ezért első ízben, börtönbe került. A New York Times közölte, hogy felbontja vele a szerződését. A baloldali Amerikai Haladásért Központ nevű intézet pedig törölte az egyetemen még mindig tanító professzort tanácsadó testületéből. Viszont az OpenAi nem volt hajlandó közölni, hogy Summers távozik-e az igazgatótanácsából.

Trump elnöknek ugyan vétójoga van a most elfogadott törvény esetében, de azzal szembesült, hogy saját pártja képviselői így is, úgy is megszavazzák a törvényt, támogatói bázisa pedig szembefordulhat vele, mivel választási kampánya idején megígérte, majd egy ideig mégis késleltette az akták publikálását.

Trump ugyanakkor folyamatosan azt hangoztatta, hogy más hírességekkel szemben neki nincs félnivalója, mivel állítása szerint nem tudott Epstein üzelmeiről és hogy mit csinált a lányokkal.

Mike Johnson, republikánus házelnök volt az iratok kiadásának legfőbb akadálya – ő azzal érvelt, hogy veszélyes precedenst teremt az ügy és emberek hírnevét teheti tönkre, csak azért, mert a nevüket megemlítették az anyagokban.

Az iratok kiadásának egyik leghangosabb szószólója a korábbi hithű, harcias megnyilvánulásairól ismert Trump-támogató képviselőnő, Marjorie Taylor Greene. Trump őt árulónak titulálta, amiért nem kongresszusi szavazást, hanem az összes, az Epstein-aktában szereplő név azonnali kiadását sürgette egy petícióban.

A honanya a törvényjavaslat két felterjesztője, egy demokrata és egy republikánus képviselő és a pedofília miatt elítélt és kiskorú lányokat kiközvetítő Epstein áldozatai mellett állva arról beszélt: azok „olyan borzalmas harcot vívtak, amelyet egyetlen nőnek sem kellene”. „A világ legnagyobb hatalommal bíró emberei, köztük az amerikai elnök ellen csatáztak, hogy megtörténjen a szavazás” – tette hozzá. Amerikai képviselők továbbra is ki akarják hallgatni az ügyben érintett brit András herceget, akit megfosztottak a címétől is immár Andrew Mountbatten-Windsorként emlegetnek és hasonló bánásmódot követelnek az amerikai érintettekkel szemben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×