Infostart.hu
eur:
392.5
usd:
342.05
bux:
121868.73
2026. március 19. csütörtök Bánk, József
Parliament building in Bratislava, Slovak republic.
Nyitókép: Vrabelpeter1/Getty Images

Felütötte a fejét a sárgaság a pozsonyi parlamentben

Sárgaságos megbetegedést regisztráltak csütörtökön a pozsonyi parlamentben, de az eset nem korlátozza az épület és a parlamenti szervek működését. A parlamenti hivatal tájékoztatása szerint a fertőzés egy alkalmazottnál jelentkezett, aki nem dolgozik a konyhán vagy az étkezdében. Szlovákiában az elmúlt hetekben több településen is felütötte a fejét a fertőző betegség.

Kamil Sasko szlovák egészségügyi miniszter megerősítette, hogy a pozsonyi törvényhozás épületében felütötte a fejét a sárgaság, a tárcavezető egyúttal kijelentette, hogy urai a helyzetnek.

A parlamenti hivatal szerint azonnal kapcsolatba léptek a törvényhozásban dolgozó személyzettel, és bevezették a szükséges óvintézkedéseket, mihelyt tudomást szereztek a fertőzésről. Elhatárolódnak azoktól a kijelentésektől, melyek szerint a megbetegedést eltitkolták. „A járványügyi vizsgálat és a kontaktszemélyek ellenőrzése a regionális közegészségügyi hivatal feladata, mi teljes mértékben követjük a hivatal és a tiszti főorvos utasításait” – tették hozzá.

Tibor Gaspar parlamenti alelnök szerint az egyetlen korlátozás, melyet a fertőzés kapcsán bevezettek, az étkezde bezárása volt, a bizottsági ülések viszont zavartalanul folytatódnak. A képviselőknek és a személyzetnek rendszeres és alapos kézmosást javasoltak, hogy megelőzzék a betegség terjedését.

A hepatitisz A fertőző betegség, vírusos májgyulladást okoz. A vírus leggyakrabban közvetlen érintkezéssel terjed.

A sárgaság azonban nemcsak a fővárosban jelent meg Szlovákiában: az elmúlt hetekben a Losonci járás több településén is járványgócokat regisztráltak. A járásban összesen kilenc esetet jelentettek, és hat aktív gócot tartanak nyilván, köztük az egyiket Füleken. A járványügyi szakemberek orvosi felügyeletet rendeltek el, a fertőzött személyek közeli hozzátartozói védőoltást kaptak, és fertőtlenítik a gócpontokat.

A Komáromi járásban található Ógyallán a sárgaságjárvány a tanévkezdésre is hatással volt. A május óta tartó járvány két gócában eddig több mint 90 fertőzöttet regisztráltak. Az iskolákban fokozott óvintézkedéseket vezettek be: óránként fertőtlenítik az illemhelyeket, a folyosókon pedagógiai felügyeletet biztosítanak, az osztálytermekben fertőtlenítő eszközöket helyeztek el. Az iskolai étkezdékben a szokásosnál forróbb vízzel mosogatják az evőeszközöket, amelyeket a diákok becsomagolva kapnak. A szülők és a tanulók számára a vakcina költségét az iskola szociális alapja fedezi, a tanévnyitón pedig az osztálytermekben hallgatták meg az igazgatói beszédet, nagyobb rendezvényeket nem tartottak.

A Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal a járvány terjedésének megfékezése érdekében folyamatosan figyeli a gócokat, és útmutatót adott az oktatási intézményeknek. Ógyallán minden ételt kínáló rendezvény megtartását ideiglenesen mellőzik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Azonnali segítség a tejágazatnak – Bejelentések Gulyás Gergelytől, percről percre

Azonnali segítség a tejágazatnak – Bejelentések Gulyás Gergelytől, percről percre

Három ukrán állampolgárt kitiltottak Magyarországról. Meghosszabbították a nemzeti petíció kitöltési időablakát. Az EU-csúccsal párhuzamosa Kormányinfó is zajlik, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő adott tájékoztatást a hétközi kormányülés friss elhatározásairól, ezt követően újságírói kérdésekre is válaszoltak, így arra is, hogy lesz-e tankolásmennyiségi korlátozás.

Orbán Viktor az EU-csúcson: Magyarországnak megvannak a saját eszközei, de nekünk európai megoldásokra is szükségünk van

Röviden válaszolt arra a felvetésre is, hogy vitázik-e Magyar Péterrel a magyarországi választási kampányhajrában.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×