Infostart.hu
eur:
364.73
usd:
325.93
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Az orosz védelmi minisztérium által 2024. szeptember 10-én közreadott videóról készített képen orosz katonák Uragan rakéta-sorozatvetővel lövik az ukrán állásokat Ukrajnában.
Nyitókép: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium

Egymillió az ukrajnai háború „áldozatainak” a száma

Elérte az egymilliót az ukrajnai háború halottjainak és sebesültjeinek a száma – egyes nyugati titkosszolgálatok szerint.

Az Ukrajna elleni orosz invázió egymillió áldozatáról szóló adatot az amerikai The Wall Street Journal hozta le hírszerzési forrásokra hivatkozva.

Az angol nyelvű sajtóban „áldozat” szóval jelölik a halottakat és a sebesülteket is, azaz nem arról van szó, hogy egymillió ember halt meg Ukrajnában, függetlenül attól, hogy az alacsonyabb szám is emberi tragédiák tömkelegét takarja.

A nyugati hírszerzési anyag az 1 millión belül 80 ezer halott és 400 ezer sebesült ukrán katonát említ – mindez azonban Kijevből kiszivárgott becslés. Az orosz katonai áldozatok számát nehezebb megbecsülni, de 200 ezer halott és 400 ezer sebesült harcost tartanak valószínűnek. (A többi pedig a polgári áldozat.) A brit védelmi minisztérium valamivel magasabbra, 610 ezerre teszi az orosz veszteségeket.

Egy ukrán becslés szerint az oroszok csak szeptember 16-án ezer embert veszítettek; a Kijevből érkező számokat azonban még a nyugati szövetségesek is óvatosan kezelik, mert azok a propagandaharc részei lehetnek.

Tény viszont, hogy katonák közben nagy számban halnak meg. Kedden látott napvilágot az a videó, amelyen – bár független forrás nem erősítette meg – az látható, hogy az ukrán erők HIMARS tüzérségi rakétacsapást mérnek egy orosz pontonhídra Donyeck város közelében.

A független orosz újságírók által üzemeltetett ASTRA Telegram-csatorna videóján az éjszakai kamerás videofelvételen látni, hogy sok ember mozog egy fákkal övezett folyópart mentén. Majd több tucat robbanás következik – ami arra utal, hogy fürtös, vagy más néven kazettás bombákat vetettek be. Eme pusztító eszköz használatát nemzetközi konvenció tiltja, de azt sem Oroszország, sem Ukrajna, sem az Egyesült Államok nem hagyta jóvá. A célpont a közelben lévő pontonhíd lehetett

Azt, hogy hol és mi történt, először a sajátos nevű Alex Parker Returns, másnéven az apwagner orosz háborúpárti Telegram-csatorna állította, amely viszont az állítólagos helyszínt, egy kiképzőpályát mutatott be az ott heverő nagyszámú halott katonával. „Hatalmas az áldozatok száma. Lehet hibázni, de hazudni nem. Sajnos” – írja. Más csatornák 50-re becsülték az orosz áldozatok számát.

Az ukrán határtól több mint 500 kilométerre fekvő történelmi Tver kormányzóságban, Toropec városnál szerdán egy orosz hadianyagraktárat ért ukrán dróntámadás. Jelentések szerint 200-240 tonnányi robbanóanyag detonációi rázták meg a körzetet. Az egyik drón átrepülését és becsapódását mutató videót a korábban említett Alex Parker orosz Telegram-csatorna is bemutatta. A felvételt készítő katonák káromkodva kiabálják, hogy legalább élnek.

A Tveri körzetben történt robbanások által felszabaduló hőt a NASA műholdjai is érzékelték és a támadás kisebb fajta földmozgást idézett elő. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) azt állította, hogy Iszkander, Tocska-U rakéták, siklóbombák és lőszer semmisült meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányult, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×