Infostart.hu
eur:
379.69
usd:
321.67
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Vlagyimir Putyin orosz elnök évértékelő sajtóértekezletet tart a moszkvai Gosztiny Dvor  konferenciaközpontban 2023. december 14-én.
Nyitókép: MTI/AP pool/Alekszandr Zemljanyicsenko

Tornyosulnak a megfejtések a putyini kormányátalakítás körül

Oroszországnak olyan védelmi minisztere lesz, aki nem szolgált a hadseregben. Többek között ezzel jár majd a hirtelen bejelentett átalakítás a hatalmi struktúrában. Azt, hogy az ukrajnai háború közepette egy közgazdász áll a minisztérium élére, azzal is magyarázzák, hogy költségvetési gondok lehetnek.

Vlagyimir Putyin orosz elnök felmentette posztjáról Szergej Sojgu eddigi védelmi minisztert és kinevezte a Nemzetbiztonsági Tanács élére. Ehhez viszont el kellett távolítania arról a posztról Nyikolaj Patrusevet, az FSZB egykori vezetőjét, aki egy másik pozíciót kap majd.

Patrusevet

a „héják”

közt említették, sőt, még azt is felvetették, hogy fiát, Dmitrijt, a jelenlegi mezőgazdasági minisztert úgy pozicionálta, hogy egyszer Putyin utóda lehessen.

Közben úgy tűnik, hogy marsall rangot megszerzett és 12 éven át védelmi miniszter Sojgu helyett egy civil, Andrej Belouszov közgazdász, volt miniszterelnökhelyettes veszi át. Putyin ugyanis őt javasolta a posztra. Érdekes módon a modernkori orosz történelemben ezzel ő lesz a második civil a védelmi tárca élén (az első épp Sojgu elődje, Anatolij Szerdjukov volt).

A Vedomosztyi üzleti lap szerint valójában már hallani lehetett pletykákat Sojgu leváltásáról és ezek - Putyin közelmúltbeli, ötödik elnöki beiktatásához közeledve - egyre erősödtek.

Egy minisztériumi forrás az intézményen belüli korrupciós ügyeket emlegetett; nemrég helyezték vád alá Sojgu helyettesét, Tyimur Ivanov államtitkárt, nagy összegű kenőpénzek elfogadásáért. Az esetet az orosz eliten belül folyó hatalmi harc részének és a Sojgu elleni fellépés előzményének is nevezték.

Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő ugyanakkor azzal magyarázta a lépést, hogy

„az ismert geopolitikai okok miat (...) fontos az ország gazdaságába ágyazni az erő blokkot”.

Peszkov szerint nemrég még a GDP 3, majd 3,4 százalékát tették ki a katonai és más biztonsági szervezetek kiadásai, és mostanra elérték a 6,7 százalékot. „Ez különleges figyelmet követel”.

Emlékeztetett rá, hogy Belouszov „sikeresen vezette a gazdasági fejlesztés minisztériumát".

Második magyarázata az volt, hogy „a harcmezőn az győz, aki több, a gyakorlatba átültetett innovációt mutat fel”. Belouszovhoz kötik az orosz drónfejlesztési program sikerét. Sojgu megbízatása volt korábban az orosz hadsereg modernizálása, de sokak szerint ebben kudarcot vallott és az orosz taktika az ukrajnai háborúban sokáig az volt, hogy masszív mennyiségben harcba küldött emberállománnyal ellensúlyozták az egyéb hiányosságokat.

Az immár exminiszter volt közben az, akit a gyanús körülmények között meghalt néhai Wagner-vezér, Jevgenyij Prigozsin meg akart buktatni, mert nem látta el harcosait elegendő lőszerrel.

Azt, hogy egy közgazdász áll a védelmi gépezet élére, azzal is magyarázták elemzők, hogy azt várják tőle, hogy

olajozottan tudja működtetni a hadigazdaságot,

és hogy megteremtse a gazdasági alapot ahhoz, hogy a hadsereg az elvárt technológiai szinten tudjon harcolni.

Nagy-Britanniában, a Sky News elemzése mindezt így foglalta össze: Putyin feltette a kérdést, „meddig tudom még finanszírozni ezt a háborút?”

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×