eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla
Hozzátartozók Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus gyászmiséjén a moszkvai Istenanya Ikonja ortodox templomban 2024. március elsején. Alekszej Navalnij február 16-án, 47 éves korában hunyt el egy szibériai börtönben.
Nyitókép: MTI/AP

Zengett az utca a temetésen: "Navalnij! Putyin gyilkos!"

Pénteken egy moszkvai temetőben örök nyugalomra helyezték Alekszej Navalnij ellenzéki aktivistát, akit hívei szerint megöltek egy büntetőtelepen, az orosz vezetés és az ukrán szolgálatok szerint azonban természetes halált halt. Hozzátartozói azt mondták: a temetkezési vállalkozók rendre nemet mondtak nekik.

A behavazott utcán, háttérben a szürke éggel tömegek skandálták a nevét és azt, hogy „Putyin gyilkos”, miközben Alekszej Navalnij temetési szertartása a moszkvai Marjino kerületben lévő "Oltsd el fájdalmamat" templomban kezdődött.

Egy nő azt mondta: míg ő életét áldozta az országért, egy másik – vélhetően Putyin elnöknek címezte – az országot áldozta fel az életéért.

Már nincs miért félni, ennyi fájdalom és harag után már képtelen vagyok félni – mondta, amikor arról kérdezték, nem tartott-e attól, hogy eljöjjön a temetésre.

Érdekes módon a szertartásnak otthont adó templom határozottan kiállt az ukrajnai háború mellett, és adományokkal segítette az orosz hadsereget – miközben Navalnij „egy hazugságokra épülő, őrült vállalkozásnak” nevezte az inváziót.

Ukrajnában ennek ellenére nem sok könnyet hullajtottak érte, mert egyszer azt mondta a Krímről, hogy nem adná vissza: „az nem valamiféle szendvics, amelyet ide-oda lehet tologatni”.

A helyi hitközség pénzt gyűjtött drónokra és az ukrán frontra küldött orosz katonák termoruházatára – írta a Reuters.

Keresztény volt, keresztény szertartást kapott, de rövidet

A háborút támogató templomra azért esett mégis a választás, mert Navalnij régebben a közelben élt. Külföldön ez nem kapott nyilvánosságot, de Navalnij keresztény volt, és a börtönben azért is küzdött, hogy egy Bibliát és zsoltároskönyvet tarthasson magánál.

Így a szokások szerint egy nyitott koporsóban ravatalozták fel, homlokát egy szalag, testét virágcsokrok fedték le és az összegyűltek az orosz pravoszláv rítus szerint zsoltárokat énekeltek. Navalnij harcostársai szerint azonban „a levezető papra nyomást gyakoroltak, hogy siessen”.

Az egyik videón hallani, hogy az emberek kérlelik a templomi dolgozókat, hogy "hagyják az embereket elbúcsúzni!"

Tömegek az utcán

A szertartás előtt több száz méteres sorban álltak az emberek, hogy elbúcsúzhassanak az aktivistától, az utcán azt is kiabálták, hogy „Navalnij!" "Nem bocsájtunk meg!”.

Ezután a politikus holttestét tartalmazó koporsót a Boriszovszkoje temetőbe vitték, ahol

a hívek azt skandálták, hogy „Oroszország szabad lesz”, „Oroszország Putyin nélkül”, „Nem a háborúra!” és „A szeretet erősebb, mint a félelem”.

Útközben az emberek virágokat dobáltak a koporsóra.

My Way és a Terminátor

A temetőben Navalnij koporsóját

  • Frank Sinatra My way – az utam című dala és
  • a Terminátor 2 című film zenéjének hangjaira

engedték le. Mint a politikus egyik barátja elmondta, ez volt Navalnij szerint „az emberiség legjobb filmje”.

Korábban a február 16-án, a büntetőtáborban hirtelen meghalt aktivista harcostársai elmondták: kétségessé vált a temetés, mert képtelen voltak halottaskocsit bérelni.

Próbálkozásaikat rendre elutasították. Közben ügyvédek azt javasolták a gyászolóknak, hogy „csökkentsék a kockázatot” és ne vigyenek magukkal plakátokat vagy nem viseljenek jelszavakkal díszített ruhát „a provokációk elkerülésére”.

Tudósítások szerint a rendőrség már előre készült és csütörtökön kordonok jelentek meg két, környékbeli metróállomásnál.

Közben más orosz városokban is megemlékeztek az ellenzéki vezetőről, ahol hagyományosan a szovjet politikai üldözöttek emlékművénél hagytak virágokat az emberek.

Novoszibirszkben hét embert vettek őrizetbe. Vlagyivosztokban és Tomszkban megakadályozták a hozzáférést az emlékművekhez.

Az özvegy búcsúja

Julija Navalnaja, aki az elmúlt hetekben kilépett a világ nyilvánossága elé, hitet téve, hogy folytatja Navalnij harcát, és aki Strasbourban és Washingtonban is megfordult, egy érzelmes üzenettel búcsúzott férjétől az Instagramon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×