Infostart.hu
eur:
378.38
usd:
320.93
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
MIG-29 Fighter plane cockpit closeup
Nyitókép: ermingut/Getty Images

Az EU még nem térítette meg az Ukrajnába küldött szlovák MiG-ek árát

Az Európai Unió még mindig nem fizette ki Szlovákiának a MiG-29-es vadászgépei átadásáért járó összeget. A védelmi minisztérium összegzése szerint Szlovákia közel 700 millió eurós katonai támogatást nyújtott Ukrajnának. Németországból közben újabb két Leopard harckocsi érkezett északi szomszédunkhoz. Ezekkel együtt már hat Leopardja van a szlovák hadseregnek.

A pozsonyi kormány idén február és május között az összes – szám szerint 13 – MiG-29-es vadászgépét átszállította Ukrajnába, de az ezért járó uniós kompenzáció még nem érkezett meg. A szlovák védelmi minisztérium szerint azonban hamarosan erre is sor kerül. Mária Precner, a tárca szóvivője szerint az eddig Ukrajnának nyújtott katonai felszerelés és hadászati eszközök összértéke 673 millió euró. „Az Európai Békekeretből egyelőre 82 millió eurót kapott Szlovákia” – közölte a szóvivő. Ennek ellenére a védelmi tárca azt hangsúlyozza, hogy az unió által átfizetett összeg „annak megbecsülése, hogy Szlovákia támogatja a megtámadott Ukrajnát, és szorosan együttműködik a nemzetközi partnereivel”.

A védelmi minisztérium azt is közölte, hogy tizenöt Leopard 2A4-es típusú harckocsit kap Németországtól azért, hogy szovjet gyártmányú gyalogsági páncélosait is átadta Ukrajnának. A tizenötből újabb két harckocsi hétfőn érkezett meg a tőketerebesi 14. harckocsizászlóaljhoz. Ezekkel együtt már hat Leopard szolgálja a szlovák hadsereget, a többi kilencnek év végéig kellene megérkeznie.

A Szlovákiába érkező harckocsik nem tartoznak a legmodernebbek közé, ráadásul nem új, hanem felújított járművekről van szó, de ezek a Leopard 2-es széria legelterjedtebb típúsai.

Az országnak jelenleg egyetlen nehézharckocsidandárja van, melyet 31 darab szovjet gyártmányú T-72-es tank alkot. A 15 Leopard harckocsi összértéke 225 millió euró. Augusztusban egyúttal megérkezett a tankok mellé járó muníció is. A német csomag pedig a katonák képzését is tartalmazza, az első csoport már teljesítette is a nyolchetes kiképzést.

Szlovákia korábban szintén kapott 225 millió euró értékben Mantis légvédelmi rendszert. A Mantis előtt Patriot rendszereket állomásoztattak a keleti országhatár közelében – azért cserébe, hogy Szlovákia átadta egyetlen nagy hatótávolságú S-300-as légvédelmi rendszerét Ukrajnának –, ám a Patriot rakétákat azóta visszaszállították Németországba. A Mantis légvédelmi rendszer bár egy modern automata rendszer, nem nagy hatótávolságú, hanem alacsonyan repülő támadóeszközök ellen képes megvédeni a szárazföldi bázisokat. A kapott csomag két rendszert tartalmaz, ami hat automata fegyverállásból, két radarállomásból és egy parancsnoki központból áll, plusz háromszáz kilométeres hatótávolságú megfigyelő radarból.

A körkép hírportál információi szerint a hadsereg további 200 millió euró értékben kap az amerikaiaktól gyalogsági páncélosokat. Az Egyesült Államok ráadásul felajánlotta a lehetőséget Viper támadóhelikopterek beszerzésére az Ukrajnának átadott MiG-ekért cserébe. Jaroslav Naď korábbi szlovák védelmi miniszter azt állította, hogy 100 millió eurót kellene a helikopterekhez hozzáfizetni, friss információk szerint ez az összeg mára 380 millió euróra emelkedett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×