Tábornok, főparancsnok, a diplomácia főnöke és nemzetbiztonsági tanácsadó – ezeket a szerepköröket látta el a 84 éves korában elhunyt Colin Powell. Az idősebb George Bush első öbölháborújában ő volt a vezérkari főnök. Nem támogatta Szaddám Husszein diktátor elmozdítását, mert attól tartott, valaki rosszabb jöhet utána. Az ifjabb Bush iraki inváziója idején pedig ő volt az amerikai külügyminiszter, egyben hazája első színesbőrű diplomáciai vezetője és ezúttal ő is részese volt a Husszein-rezsim megdöntésének.

Bár elismert katonai parancsnoknak számított, a 2003-as iraki háborút megelőző és az invázió mellett érvelő ENSZ-beszéde – amely hamis hírszerzési információn alapult – roppant ellentmondásos volt. Powell megbízható forrásokat emlegetett, de később kiderült: Szaddám Husszein rendszerének nem voltak tömegpusztító fegyverei. De ez lett az érv a – lelkes kelet-közép európaiak által támogatott, a nyugat-európaiak által bírált - invázió mellett, amely Szaddám bukása után elvezetett a szunnita lázadásig, az al-Kaida megjelenéséhez Irakban, majd az al-Kaidából kinőtt Iszlám Államhoz.

Powell egy évvel az inváziót követően – George Bush újraválasztása után – kénytelen volt lemondani.

A későbbi vezérkari főnök 1937-ben, jamaicai bevándorlók gyerekeként született Harlemben, és földrajzot tanult egy New York-i főiskolán, amikor belépett a tartalékos tiszti kiképző programba. Később Dél-Vietnamba vezényelték, ahol először könnyebb sebesülést szenvedett el, majd túlélt egy helikopterkatasztrófát és három bajtársát kimentette az égő roncsból. Az 1968-as Mai Laj vérengzés kivizsgálásakor – amelyben a vád az volt, hogy az amerikai katonák többszáz civilt öltek meg – úgy foglalt állást, hogy „remek az amerikai katonák és a vietnami nép viszonya”, ami miatt bírálták.

Leszerelése után üzleti vezetői MBA diplomát szerzett a Georgetown Egyetemen, majd Dél-Koreában és később a legendás 101. Ejtőernyős Dandár parancsonkaként szolgált. Ezt követően került be tanácsadóként, majd nemzetbizonsági tanácsadóként az elnöki adminisztrációba. Köze volt a latin-amerikai marxista mozgalmak és kormányok, valamint a Noriega panamai elnök elleni amerikai fellépéshez. Leszerelése után felmerült számára a politikai karrier gondolata és mindkét nagy párt versengett a kegyeiért. Ugyan a republikánusokkal tartott, de választásokon mégsem indult.

Az ifjabb George Bush alatt szolgálva vitába keveredett a „héjákkal”, például Dick Cheney alelnökkel és Donald Rumsfeld védelmi miniszterrel, aki más neokonzervatívokhoz hasonlóan az iraki beavatkozás híve volt – függetlenül attól, hogy a szövetségesek támogatták-e ezt vagy sem.

Powell elvei ellenére Bush oldalára állt, de nem sokkal az invázió után elismerte, hogy „szinte bizonyosan hamis volt” a tömegpusztító fegyverekről szóló hírszerzési információ, majd lemondott. Bill Clinton elnököt még azért támadta, mert engedte, hogy melegek szolgáljanak a fegyveres erőkben.

Republikánusként bírálta a Bush-kormányzatot, majd Barack Obama elnöki kampányát támogatta.

Az utóbbi időben fehérvérűséggel kezelték és bár duplán be volt oltva, a család közlése szerint a koronavírus kiváltotta „komplikációk” is hozzájárultak halálához.