Infostart.hu
eur:
363.56
usd:
318.68
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: MKP

Így folytatódik a munka a Komáromi Nyilatkozat után

A szlovákiai magyar érdekeket képviselő három párt, az MKP, a Híd és az Összefogás egy szándéknyilatkozat aláírásával erősítette meg egységesülési szándékát. A memorandum Komáromi Nyilatkozat néven vonul be a Felvidék politikai krónikájába. A közös magyar párt létrehozásáról már augusztus elején megszületett a megegyezés.

Viribus Unitis, vagyis egységben az erő – hirdeti Révkomáromban a Tiszti Pavilon homlokzatán a felirat, s talán nem véletlen, hogy épp ez a patinás épület adott otthont a szlovákiai magyar politikai történések újabb mérföldkövének számító eseménynek, a Komáromi Nyilatkozat névre keresztelt dokumentum aláírásának. A memorandumot szimbolikusan a magyar államalapítás évfordulóján, Szent István napján látták el kézjegyükkel a jelenleg részben vagy egészben magyar képviseletet felvállaló pártok elnökei.

„Mi, a Magyar Közösség Pártja, a Híd párt és az Összefogás elnökei azért találkoztunk Komáromban, hogy kifejezzük közös és őszinte elkötelezettségünket a szlovákiai magyarok, valamint az ország déli és keleti régióiban élő emberek érdekeinek egységes és felelősségteljes politikai képviselete mellett“ – így hangzik a közösen aláírt memorandum első mondata. Hogy nyomatékot adjanak a tervezett egypártosodásnak, a három pártelnök mellett további 42 képviselő is részt vett az eseményen.

Sólymos László a Híd elnökeként kiemelte, hogy korábban is volt már hasonló közeledési szándék a pártok között, a személyi ellentétek azonban rendre elgáncsolták ezeket a próbálkozásokat. Úgy véli, ha most sem sikerül betemetni a pártok közt húzódó árkokat, akkor valószínűleg a komáromi próbálkozás lesz az utolsó, a megbékélés felé vezető lépések sorában. „Az utolsó azért, mert az embereknek elegük van a képmutató próbálkozásokból. Azért, mert a társadalom és a politika is máshol tart, mint húsz éve vagy akár tíz éve” – fogalmazott Sólymos László.

A Híd elnöke szerint a pártoknak év végéig meg kell egyezniük, hogy egy új, megoldásokat kínáló programmal ismét meg tudják szólítani azokat, akik elfordultak tőlük. A programban szerinte az egyes régiók gazdasági és kulturális fejlődésére kell majd fektetni a hangsúlyt, hogy – mint fogalmazott – „a 21. században jó legyen Szlovákiában élni, függetlenül attól, hogy valaki magyar, szlovák, roma vagy ruszin”.

Forró Krisztián, az MKP elnöke az együttműködés fő céljára, a szlovákiai magyar közösség megőrzéseként tekint. „Továbbra sem feledkezhetünk meg arról, hogy az egység megteremtése önmagában nem cél. A cél a felvidéki magyarság megmaradása és gyarapodása” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a pillanatnyi támogatottság tükrében az MKP-nak van a legnagyobb felelőssége az egység megteremtésében, de tudatában kell lenni annak, hogy

csak kompromisszum útján születhet meg az együttműködés.

Ezt hangsúlyozta a három közül a legfiatalabb politikai szubjektum, a tavaly ősszel megalakult Összefogás első embere, Mózes Szabolcs is, aki arra emlékeztetett, hogy az általa irányított mozgalom épp azért jött létre, hogy egyesítse a szlovákiai magyar pártokat és megújulást hozzon a politikai életbe. Az új pártalakításra vonatkozó kérdésekre, még nem tudott pontos választ adni.

„Most biztos sok olyan kérdés megfogalmazódik, hogy mikor jön létre a közös párt, mi lesz a neve, ki fogja vezetni, milyen struktúrája lesz. Megmondom őszintén, jelen pillanatban ezekre a kérdésekre még nincsenek kész válaszok, csak bizonyos elképzelések. A következő hónapokban kell erre választ adni” – tette hozzá Mózes Szabolcs.

A három pártvezető még augusztus 7-én, az MKP pozsonyi székházában történt egyeztetés után jelentette be, hogy az egységes magyar érdekképviselet érdekében közös pártot alakítanak.

Címlapról ajánljuk
Újabb energiaválság szabadulhat a világra

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Olajra lépett a forint

Olajra lépett a forint

Az MNB kamatcsökkentését követően továbbra is 360 forint felett mozog az euró árfolyama. A magyar deviza gyengülése mögött főként az iráni háború újabb eszkalációja és az olajárak újbóli emelkedése, a dollár erősödése és az MNB iránymutatása állhat. Az emelkedő olajárak és az amerikai állampapírhozamok növekedése által támogatott dollár eközben négy évtizedes mélypontra taszította a japán jent, így a piac feszülten figyeli a lehetséges japán devizapiaci intervenciót.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×