Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
318.24
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke
Ingyenes kézmosási lehetőséget kínál egy üzlet Londonban 2020. március 19-én. Nagy-Britanniában eddig 2644 koronavírussal fertőzött személyt regisztráltak és 72 ember vesztette életét.
Nyitókép: MTI/AP/Kirsty Wigglesworth

Boris Johnson nem zárta le Londont - egyelőre

"Csomagolni küldjük a koronavírust, visszafordítjuk az áradást" - ezt ígérte Boris Johnson brit miniszterelnök, aki meglepetésre nem hozott döntést London lezárásáról.

Tizenkét hét alatt visszafordítható az ár – ezt az optimista nyilatkozatot tette Boris Johnson brit miniszterelnök, miközben a szigetországban 140 fölé emelkedett a COVID-19 járvány halálos áldozatainak száma és több, mint 3200 volt a hivatalosan ismert fertőzött.

Johnson szokásos napi sajtótájékoztatóján beszélt, oldalán két tudományos tanácsadójával. Azt sugallta, hogy az eddigi intézkedések valamint a jobb tesztelés és tudományos felfedezések miatt lehet túl az ország 3 hónapon belül a járványon. "Biztosan azonban nem tudom megígérni” – tette hozzá.

A kormányfő arról is szólt, hogy

egy hónapon belül megkezdődhetnek a koronavírus-vakcina klinikai kísérletei.

Johnson sajtótájékoztatójának nagy kérdése az volt, hogy a brit kormány valóban le akarja-e zárni Londont és szigorúan korlátozni a lakosok mozgását.

A miniszterelnök kizárta, hogy leállítanák a londoni tömegközlekedést, de arra is utalt, hogy a főváros egyes részeiben az emberek nem követik a kormány ajánlását a társadalmi távolságtartásról. "Ha szükség van rá, akkor ezt betartatjuk” - tette hozzá a miniszterelnök.

Johnson fellépése előtt már ismert volt, hogy a

jövő héttől határozatlan időre bezárják a brit iskolákat és a vizsgák törlése miatt a végzős diákok automatikusan megkapják az érettségit.

Közben olyan bírálatok hangzottak el, hogy a potenciális betegek tesztelését végző egészségügyi dolgozók hiányos védőfelszerelésben dolgoznak. A brit egészségügyi miniszter az este azt ígérte, hogy az éjszaka folyamán 150 kórház és vasárnapig az összes kórház megkapja a védőfelszerelést.

Matt Hancock továbbá arról beszélt, hogy egy hónapon belül napi 25 ezer koronavírus tesztet tudnak majd végrehajtani. A kormány egy olyan tesztet vásárolt, amely egyaránt képes kimutatni a fertőzést és azt ha valakinél immunitás alakult ki a vírussal szemben.

Közben csütörtökön Olaszországban a halottak száma egy nap alatt 427 fővel, 3405-re emelkedett. Itália ezzel megelőzte

Kínát a fertőzöttek és a halottak számában is. Peking ugyanezen a napon bejelentette, hogy első ízben egyetlen hazai eredetű fertőzést sem regisztrált – az összes eset hazatérő utazóktól származott. Hozzájuk köthető a csütörtöki 8 haláleset is.

Bár a kínai hatóságokat sok bírálat érte a járványra adott válaszuk miatt, a hírrel bizonyítottnak látják majd a kemény karanténpolitikájukat, amellyel több százmillió embert szigeteltek el.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×