Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Emmanuel Macron francia elnök úgynevezett nemzeti vitaesten vesz részt polgármesterekkel Párizsban 2019. február 1-jén. Az országot érintő legfontosabb társadalmi és gazdasági kérdésekről tartott fórumsorozatot Macron kezdeményezte a zavargásokba torkolló országos tüntetéssorozat nyomán. Az üzemanyagadó emelése ellen 2018. novemberben jétrejött sárgamellényes mozgalom azóta több szociális jellegű követelést fogalmazott meg és az államfő távozását követeli.
Nyitókép: MTI/AP Pool/Michel Euler

Bejött Macron álcázott kampánya

A sárga mellényesek tiltakozásai által okozott belpolitikai válság ellenére az Emmanuel Macron mögött álló kormánykoalíció végezne az első helyen az európai parlamenti választásokon, ha azokra most kerülne sor, derül ki egy a napokban közzétett felmérésből.

A Harris és az Epoka közvéleménykutatók által készített felmérés eredménye meglepte a politikai elemzőket, a számok ugyanis azt mutatják, hogy a kormány és az államfő politikája elleni erős tiltakozások nem hoztak jelentős változásokat a politikai erőviszonyokban. A felmérés szerint

az Emmanuel Macron által alapított Köztársaság lendületben és a jobbközép Modem alkotta koalíció közös listájára a választók 22 százaléka adná a voksát,

ha most kerülne sor az európai parlamenti választásokra. Ez az eredmény pedig az első helyezést jelentené.

A második helyet, szoros versenyben, a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés szerezné meg a szavazatok 20 százalékával, míg harmadik helyre a jobboldali Republikánusok futnának be. Utóbbiak a felmérés szerint meglehetősen lemaradva, a szavazatok mindössze 12 százalékát tudnák begyűjteni.

Meglepetésnek számít, hogy az eddig a belpolitikai rangsorban 11-12 százalékkal biztos negyedik helyezettnek számító, a gyakran erősen provokatív Jean-Luc Melenchon által alapított, szélsőbaloldali Engedetlen Franciaországra a választók mindössze 8 százaléka voksolna. Mivel a Zöldek és az Európai ökológusok alkotta listára is ugyanennyien szavaznának, ez azt jelenti, hogy a környezetvédők behozták Melenchon pártját.

A francia szocialisták továbbra is gyengélkednek, listájukra a választók 6 százaléka voksolna, és ugyancsak 6 százalékot gyűjtene be a gaulle-ista politikát hirdető, illetve a nemzeti szuverenitás fontosságát hangsúlyozó Talpra Franciaország! nevű párt listája is.

A jelenlegi rangsort, amely május 26-ig még változhat, elemzők alapvetően azzal magyarázzák, hogy Emmanuel Macron ügyesen aknázta ki a sárga mellényesek által keltett válságot, különösen azzal, hogy meghirdette a március 15-éig tartó nagy nemzeti tanácskozást. Ez lehetővé teszi ugyanis számára, hogy közvetlenül a választókkal találkozhasson, és jól szervezett, az országos televíziók által közvetített, olykor hat órán át tartó vitákon vegyen részt.

Nem véletlen, hogy

az ellenzék már hetek óta azzal vádolja az államfőt, hogy valójában álcázott kampányt folytat.

Ennek az országos maratonnak a hatása valószínűleg a most mért eredményekben is megmutatkozik.

Címlapról ajánljuk
Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Nagyon is létezik gasztroturizmus – mondta Vinkó József, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője az InfoRádió Aréna című műsorában, és felhívta a figyelmet újonnan összeállított gasztroséta helyekre. Beszélt arról is, hogy a hozzánk látogató külföldiek hetven százaléka milyen ételt keres, és hogy leáldozik-e a fine dining csillaga. Megtudhattuk tőle azt is, miért „házasítják” a japán és a perui konyhát.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Budapest így kerüli meg a kormányt a nemzetközi színtéren

Budapest így kerüli meg a kormányt a nemzetközi színtéren

Bár a diplomácia hagyományosan elsősorban nemzetállami feladatként jelenik meg, az utóbbi évtizedekben számos más szereplő – például civil szervezetek, vállalatok, multinacionális intézmények, valamint települési és területi önkormányzatok – is aktívan részt vesz a nemzetközi kapcsolatok alakításában. Az önkormányzatok így saját nemzetközi hálózataik révén bővítik mozgásterüket, tanulnak egymástól, átveszik egymás bevált gyakorlatait, és cserélnek közpolitikai modelleket. Az önkormányzati, vagy más néven szubnacionális diplomácia azt jelenti, hogy a nemzeti kormányok alatti közigazgatási egységek közvetlenül létesítenek és ápolnak külföldi partnerkapcsolatokat. Budapest esetében is az figyelhető meg, hogy az elmúlt években egyre határozottabban lép fel önálló, saját útját járó szereplőként a nemzetközi porondon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×