Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay.com

Vészjósló prófécia fenyegeti Nagy-Britanniát

Kezdenek elfogyni a hollók az angol műemlék kastélyokban, ez viszont egy prófécia szerint súlyos veszélyt jelez előre a királyságnak. A hatóságok ezért hollótenyésztési programot indítanak.

A jövendölés szerint ha hatnál kevesebb holló marad a londoni Towerben, elbukik az angol királyság. II. Károly annak idején még rendeletet is kiadott, amely szerint ha a madarak elhagyják a volt királyi székhelyt, akkor a Fehér Torony romba dől és káosz uralkodik el az országon.

Az előjelek nem túl jók: a szigetországban folyamatosan csökken a hollók száma.

Emellett Nagy-Britannia éppen kilépési tárgyalásokat folytat az Európai Unióval úgy, hogy az egyik országalkotó nemzet – Skócia nagyon nem akarja a Brexitet, amit az angol többség forszíroz. Az északi országrészt igazgató skót autonómia vezető ereje, a Skót Nemzeti Párt rendszeresen értésre is adja, hogy ha már brexit lesz, az nem lehet „kemény” és nem szabad minden, Európához fűződő szálat elvágni –

különben a skótok is meggondolják, hogy fenntartsák-e az uniót Angliával.

Miközben Theresa May brit miniszterelnök – velük is szembe menve – a saját kilépési alkuelképzeléséről győzködte Strasbourgban európai partnereit, az angol hagyományőrzők és hazafiak arra figyelnek, hogy ne válhasson valóra a hollókról szóló prófécia. Ennek érdekében a londoni Towerben saját hollótenyésztő telepet állítanak fel. Ezzel akarják biztosítani a bőséges fiókaáldást a Temze-parti erősségben jelenleg szolgálatot teljesítő hét fekete madár, Jubilee, Harris, Gripp, Rocky, Erin, Poppy és Merlina számára.

Mint a Telegraph című brit lap megjegyzi, a történelmi angol királyi palotákat igazgató szervezet a helyi kerületi önkormányzathoz folyamodott a madártelephez szükséges engedélyért. Az angol „hollóválság” részben azért alakult ki, mert nincs elég legális tenyésztő.

A Tower hollóneveldéjét jövőre állítják fel,

és hírek szerint 12 méter hosszú, 5 méter széles és 3 és fél méter magas lesz.

Feltehetjük persze a kérdést, hogy miért nem fogdosnak össze a szabadból madarakat, ha a kihalás veszélye fenyegeti a Tower fekete tollas lakóit? Nos, a történelmi emlékhelyre is vonatkozik az 1981-es vadvédelmi törvény, amely tiltja ezt a gyakorlatot.

A holló a 19. századig gyakori madár volt Angliában, de a viktoriánus-korabeli vadászatok megtizedelték az állományt. Az egyik megyében most még petícióval is megakadályozták, hogy a bárányaikat és malacaikat féltő helyi gazdák hollóirtásba kezdjenek.

A madarak ugyanakkor jó szolgálatot tettek a háborúban, mert előre tudták jelezni a Luftwaffe-bombázók érkezését. Tenyésztésüket most a Tower „Hollómestere” irányítja majd, aki naponta 170 gramm nyers hússal eteti a fekete madarakat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×