Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Pozsony, 2018. március 4.Andrej Kiska szlovák államfő sajtótájékoztatót tart Ján Kuciak szlovák tényfeltáró újságíró meggyilkolásával kapcsolatban Pozsonyban 2018. március 4-én. A kormány mélyreható átalakítását vagy előrehozott választás kiírását javasolta Kiska, mondván, hogy ez megoldás a Kuciak meggyilkolása miatt kialakult súlyos politikai válságra. A 27 éves Kuciak és élettársa holttestét február 25-én találták meg a szlovákiai Nagymácséd (Velka Maca) falubeli otthonukban. A párt agyonlőtték, a bűntényt feltehetőleg Kuciak tevékenységével összefüggésben követték el. (MTI/EPA/Jakub Gavlak)
Nyitókép: JAKUB GAVLAK

Megosztó beszédet mondott a parlamentben a szlovák államfő

Kemény bírálatot fogalmazott meg a kormánnyal és az állami szervekkel szemben Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök országértékelő beszédében. Az államfő parlamenti felszólalását ellentétesen értékelték a szlovák politikusok. A kormánykoalíció szerint az elnök nagyon kritikus volt, és nem beszélt a pozitívumokról. Az ellenzék viszont elégedett: azt állítják, Kiska az igazat mondta.

Amint az államfő elkezdte parlamenti felszólalását, a Mi Szlovákiánk Néppárt képviselői magasba emelték papírlapjaikat. A betűket egymás mellé rakva a hazaáruló szó volt olvasható. Andrej Danko házelnök többszöri felszólítás után kiutasította a képviselőket a teremből. Andrej Kiska ezután folytatta beszédét, és több mint félórás felszólalásának jelentős részében a Ján Kuciak újságíró és jegyese februárban történt meggyilkolását követő politikai és társadalmi helyzet értékelésével, a társadalmi intézményekbe vetett bizalom meggyengülésével foglalkozott. „Amivel Szlovákiának 2018-ban szembe kell néznie, nem a jogállamba vetett bizalom és igazságosság válsága, hanem

annak a hitnek a válsága, hogy a politikusok képesek megteremteni a körülményeket, hogy egyáltalán elkezdjenek az állammal szembeni bizalomról beszélni”

– fogalmazott Kiska, aki szerint ez generációs probléma Szlovákiában.

A köztársasági elnök élesen bírálta a jelenlegi kormányt, amiért nem fogadott el új programot a tavasszal lezajlott tömegtüntetések után. A beszédben különösen szigorú hangnemben értékelte az állami szervek munkáját. Főleg a rendőrséget korholta, de az oktatásügy és az egészségügy állapotát is elmarasztalta. Arról is szólt, hogy

a politikusok ne olyan mesterségesen felfújt problémával foglalkozzanak, mint a migráció.

„A politikusoknak meg kell akadályozniuk a társadalom felbomlását” – szögezte le országértékelőjében Andrej Kiska.

A kormánykoalíció szerint az államfő az ország állapotáról szóló jelentésében nagyon kritikus volt, és nem beszélt a pozitívumokról. „Tiszteletben tartom azt, ahogy az elnök úr Szlovákia problémáit látja, de azok mellett a problémák mellett, amelyekkel viaskodunk,

továbbra is sok pozitív energia van ebben az országban, és sok olyan pozitív előrelépés is, amelyekre az elmúlt két évben került sor”

– közölte Bugár Béla, a Híd elnöke és a parlament alelnöke.

Az ellenzék viszont elégedett volt az elhangzottakkal. Az elnök szerintük keményen szólt, de az igazat mondta. „Így képzelem el az ország állapotáról szóló jelentést. Az államfőnek így kell összefoglalnia az ország problémáit, emlékeztetnie kell rájuk, és a képviselőknek a lelkére kell beszélnie. Pontosan ezt tette az elnök, elégedett vagyok” – közölte Igor Matovič, az ellenzéki OĽaNO vezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”) is beszélt. Egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, azt hitte, ezzel ráér 2030-ig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Szintet lép a kínai offenzíva: ott mérnek csapást az európai autóiparra, ahol a legjobban fáj

Szintet lép a kínai offenzíva: ott mérnek csapást az európai autóiparra, ahol a legjobban fáj

Alig két évvel első autójának piacra dobása után a Xiaomi már a hazai piacukon is fel akarja venni a versenyt a legnagyobb európai prémiumgyártókkal. A kínai technológiai óriás 2027-ben Németországban kezdi meg az értékesítést, ráadásul nem is egyedül érkezik: mögötte már ott sorakozik az Xpeng, a Li Auto és a Huawei által támogatott Aito is. Az első kínai hullám az alacsonyabb árakról és a gyorsan növekvő eladásokról szólt, a következő viszont már a BMW, a Mercedes és a Porsche legjövedelmezőbb piacát veheti célba.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×