Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Engedi-e Németország a muszlimoknak a többnejűséget?

Németországban a törvény tiltja a többnejűséget. A menekültáradat azonban több kiskaput is nyitott a rendelkezésen, így a Berlinben élő muszlimok közel 30 százaléka több feleséggel él együtt. Igaz, őket nem a házasságkötő teremben adták össze, hanem a környékbeli imámok adtak áldást az egybekelésre. A téma most azért került az érdeklődés középpontjába, mert egy szíriai menekülttől házasságszédelgés miatt meg akarták vonni a német állampolgárságot.

A szír mérnök még az ezredforduló idején érkezett Karlsruheba, ahol állást vállalt, majd felvette a német állampolgárságot is. 2008 tavaszán feleségül vette német barátnőjét, akitől időközben három gyermeke született. 2008 nyarán azonban Damaszkuszban egy szíriai nővel is házasságot kötött, aki egy leánynak adott életet, majd férje után szintén Karlsruheba költözött.

Miután a hatóságok minderről értesültek, megvonták a mérnöktől a német állampolgárságot. A döntés ellen a szír férfi pert indított. A több éven át húzódó ügy végül a lipcsei Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság elé került, amely most úgy döntött, hogy

egy külföldön kötött házasság nem indok az állampolgárság megvonására, mert semmilyen formában sem sérti Németország szabadságjogokon alapuló demokratikus berendezkedését.

Az eset azonban nem egyedülálló: 2015 őszén, a menekültáradattal egy szír férfi feleségével és négy gyermekével az észak-németországi Pinneberg városkába került, ahol megkapta a menedékjogot és ennek értelmében lehetősége nyílt arra, hogy a közvetlen hozzátartozóit is maga után hozassa. Így történt, hogy második felesége és a tőle született további négy gyermeke a családösszevonás értelmében szintén Pinnebergbe érkezett. A második feleség még az édesanyját is magával hozhatta, így az immár 12 tagú család – a német nyelv alapvető ismeretének hiányában – szociális segélyből él.

A menekültügyi hatóságok kivételt emlegetnek, azonban a Németországban letelepedett muszlimok körében igencsak elterjedt a többnejűség. Egy felmérés szerint Berlinben csaknem minden harmadik muszlim férfinak van második vagy harmadik felesége is. Noha ők nem az anyakönyvi hivatalban esküdtek örök hűséget egymásnak, hanem egy közeli mecset imámja előtt, közös lakásban élik életüket és nevelik a gyermekeiket.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×