Infostart.hu
eur:
360.74
usd:
309.62
bux:
132046.37
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
Nagy port kavart a szlovák házelnök felszólalása

Nagy port kavart a szlovák házelnök felszólalása

Nagy port kavart Szlovákiában Andrej Danko házelnök pár nappal ezelőtti moszkvai felszólalása az orosz dumában. A külügyminiszter szerint előzetes egyeztetésre lett volna szükség a beszéd előtt, egy másik kormánypárti politikus szerint viszont Dankónak nem lett volna szabad felszólalnia az orosz parlamentben.

A szlovák kormánypárti politikusok között sincs egyetértés azzal kapcsolatban, hogy a pozsonyi parlament elnökének volt-e keresnivalója az orosz parlamentben vagy sem.

Andrej Danko a múlt heti hivatalos moszkvai látogatása alkalmával szónokolt a dumában. Ő volt az első szlovák politikus, aki ezt megtette. A házelnök egyebek mellett arról beszélt, hogy választható tantárggyá kívánja tenni az orosz nyelvet a szlovákiai iskolákban, de tett néhány olyan kijelentést is, amelyek meglehetősen érdekesen hangzottak mindössze pár nappal november 17-e, az 1989-es csehszlovák bársonyos forradalom emléknapja előtt.

„Köszönöm az elődeiknek, az édesapáiknak és édesanyáiknak, hogy szabadon élhettünk” – fogalmazott Danko, majd kitért a szláv nemzetek testvéries kapcsolatára is.

A szlovák parlament külügyi bizottságának hidas elnöke szerint Danko beszéde teljesen kívül esett a szlovák külpolitika csapásirányán, és helytelen volt a megjelenés is.

„Nem tudok más uniós házelnökről, aki meglátogatta volna a dumát a Krím-félsziget annektálása után” – mondta František Šebej, és hozzátette, hogy a házelnök rosszul mérte fel, mit jelent külpolitikai szempontból az oroszországi látogatás.

Šebej azt is hangsúlyozta, hogy a duma elnöke, Vjacseszlav Vologyin rajta van az Oroszországgal szembeni uniós szankciós listán, ezért sem érti, hogy egy szlovák közjogi méltóság hogy vendégeskedhetett egy ilyen embernél.

Šebej azt is kifogásolta, hogy Danko a szláv kölcsönösségről beszélt, miközben az oroszok ukránokat ölnek Ukrajnában és fordítva.

Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter a látogatás miatt nem neheztel Andrej Dankóra, ám azt kifogásolta, hogy a házelnök nem beszélte meg vele előre a dumában elhangzott felszólalását.

Természetesen a házelnök nem hagyta szó nélkül a dolgot.

„A parlament és az egyik koalíciós párt elnöke vagyok, senkit sem fogok megkérdezni, hogy köszönthetem-e az oroszokat” – válaszolta Andrej Danko, és leszögezte, hogy látogatása nem megy szembe az Európai Unió egységével. Úgy fogalmazott: megtiszteltetés volt beszélni a dumában, Szlovákia pedig nem lehet képmutató, és tudatosítania kell, hogy a világ nem ignorálja Oroszországot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések
Cikkünk frissül

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.

Szlávik János elmondta, mit kell tudniuk a nyaralást tervezőknek a hantavírusról

Vizsgálják, hogy a múlt héten evakuált óceánjáró hajón terjedő hantavírus egy emberre ragályosabb változat-e – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője. Beszélt arról is, hogy van-e hantavírus járvány, és Dél-Amerikába biztonságos-e utazni.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×