Infostart.hu
eur:
360.85
usd:
310.75
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
Van, ahol a családok negyedének nem futja nyaralásra

Van, ahol a családok negyedének nem futja nyaralásra

Szlovákiában a családok negyede a kedvezőtlen anyagi helyzete miatt még csak kisebb üdülést sem engedhet meg magának idén. Azok között is látványos különbségek vannak, akik nem otthon töltik a vakációt.

A Home Credit áruhitelező és a Stem/Mark piackutató társaság által végzett felmérésből kiderült, hogy tíz szlovákiai család közül hét ma már

elképzelhetetlennek tartja a nyári vakációt kirándulás nélkül.

A lakosság egy része a többnapos kirándulást már évente többször is megengedheti magának, minden negyedik család ugyanakkor a szerény anyagi helyzete miatt egy rövidebb hazai kiruccanásra is képtelen félretenni.

Roman Müller, a Home Credit menedzsere szerint látványos különbségek mutatkoznak azok közt a családok közt is, amelyek megengedhetik maguknak az utazást. A családok ötöde egy személyre számítva évente 200 és 400 euró közötti összeget, a fele nagyjából 600 eurót költhet a nyaralásra. Kétezer eurónyi összeget a megkérdezettek négy százaléka, 4 ezer eurónyit csupán egy százaléka költ évente utazásra. Hitelből csak a lakosság elenyésző hányada finanszírozza a kirándulást, a felmérésben résztvevők 70 százaléka megtakarított pénzből állja a nyaralás költségeit. A többség azt vallja, hogy

ha nincs rá pénze, akkor nem utazik sehová, és inkább otthon marad.

A szlovák átlag 200 és 400 euró közötti költőpénzzel indul útnak, ha több napos kirándulásra megy, a lakosság ötödénél azonban ez az összeg elérheti a 800 eurót is.

A felmérésből az is kiderült, hogy a belföldi nyaralók számának növekedése az elmúlt időszakban inkább csak a családok anyagi helyzetével magyarázható. A megkérdezettek csaknem háromnegyede vallotta be, hogy ha az anyagi helyzete ezt megengedi, inkább a külföldi, lehetőleg tengerparti nyaralást választja.

Van, ahol a családok negyedének nem futja nyaralásra

Az időtartamot tekintve a tíz napnál hosszabb üdülések a legfelkapottabbak, all inclusive ellátással. Az elszállásolást tekintve a nyaralók nagyjából fele választja a szállodát, a másik fele szívesen tölti az éjszakát apartmanban, bungalóban vagy kempingben. Roman Müller arról is tájékoztatott, hogy a lakosság egyre nagyobb hányada függetleníti magát az utazási irodáktól, mert felismerte, hogy az interneten bármit el tud intézni, jóval kedvezőbb áron, mint ha szervezett utazást rendelne.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a Lázár-minisztériumban talált dolgok miatt feljelentést teszünk

Videót tett közzé Magyar Péter miniszterelnök: az eddigi építési és közlekedési minisztérium épületében, ahol mostantól a Miniszterelnökség működik, többek között rengeteg Fidesz-pártszóróanyagot találtak. Mint fogalmazott, tiltott pártfinanszírozás és más bűncselekmények miatt feljelentést tesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Magyar Péter miniszterelnök bejelentette: Orbán Viktor nem kapja meg a jelenlegi szabályok szerint neki járó 38,8 millió forintos végkielégítést. Eközben Magyar Péter felmentette a helyettes államtitkári pozíciójából Havasi Bertalant, aki közölte, hogy nem mond le a végkielégítéséről, és bíróságon is kész érvényesíteni a jogait. Havasi azt állítja, esetében nem több tízmilliós összegről, hanem hathavi fizetésről van szó, amelyet az utolsó fillérig követelni fog. Magyar Péter közben luxusberuházásokra hivatkozva követeli a Kúria elnökének távozását - Varga Zs. András korábban visszautasította a vádakat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×