Infostart.hu
eur:
364.77
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

A kínaiak tárgyalnának róla, de Trump kerüli majd a klímaváltozás témáját

Együttesen a világ széndioxid-kibocsájtásának közel a felét adják, az amerikai és a kínai elnök azonban várhatóan egy dologról nem beszél majd első találkozóján: a globális felmelegedésről.

Észak-Korea, kereskedelem és a Dél-Kínai tenger körüli vita - igen, klímaváltozás – nem. Ezekre a témákra lehet számítani Donald Trump amerikai és Hszi csin-Ping kínai elnök első találkozóján, amit Trump floridai üdülőtelepén, Mar-a-Lagon rendeznek meg.

A már akkor is twitterező Trump öt évvel ezelőtt azt írta, hogy a „globális felmelegedést a kínaiak találták ki a kínaiak számára, hogy versenyképtelenné tegyék az amerikai gazdaságot”.

Februárban hatályon kívül helyezte elődje, Barack Obama legtöbb környezetvédelmi rendelkezését és a szénbányászatnak kedvező lépéseket tett. A Fehér Ház honlapjáról eltűntek az éghajlatváltozásra utazó szövegek.

Korábban épp Obama bírta rá a kínaiakat, hogy az ő klímavédelmi lépéseire válaszul maguk is vállalják, hogy csökkentik a CO2-emissziót. Részben ez vezetett el a 2015-ös nemzetközi klímaegyezményhez, amelyet Párizsban írtak alá – emlékeztet az Independent című lap.

Obama távozása és Trump érkezése után a kínaiak a korábbinál is aktívabban kezdtek kampányolni az éghajlatváltozást fékező lépésekért.

Hszi elnök januárban a Davosi Világgazdasági Fórumon figyelmeztette név nélkül Washingtont: ne hátráljon ki a Párizsi Egyezményből.

„Minden aláírónak ki kell tartania eme nagy erőfeszítések árán megkötött egyezmény mellett. Ezzel tartozunk az eljövendő nemzedékeknek” – mondta. Miközben Trump Kína pénz- és gazdaságpolitikáját ostorozza előszeretettel, addig a kínai média azért bírálta, mert lebontja Obama környezetvédelmi örökségét.

„Bármennyire is próbálkozik Peking, nem tudja átvállalni az összes olyan feladatot, amelyet Washington elutasít” – írta a kormányközeli, Global Times című, angol nyelvű lap.

Azt, hogy az éghajlatváltozás nem lesz téma a kétnapos Trump-Hszi csúcson abból lehet kikövetkeztetni, hogy a médiumoknak előre eljuttatott sajtóanyagokból ez hiányzik.

A befolyásos, magyar fordításban Aggódó Tudósok Uniója nevű szervezet politikai szakértője, Alden Meyer azt mondta: kínai partnerei közölték vele, hogy nem lesz szó az éghajlatváltozásról.

Közben 32 amerikai energiacég válaszolt a Reuters hírgyünökség felmérésére és ebből az derült ki, hogy nem szándékoznak visszatérni a szénhez – azaz, Trump rendeletei ellenére nem ugrik meg a kereslet a fűtőanyag iránt. Az ok: olcsóbb a földgáz, egyre olcsóbb a zöld energia és Trump rendeleteit megsemmisíthetik a bíróságok.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×