Infostart.hu
eur:
375.51
usd:
317.96
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Mihamarabb kivizsgálják az öngyilkos terrorista halálát

Berlinben a belügyminiszter tegnap még megelégedéssel jelentette be, hogy trendforduló állt be a menedék-kérelmek terén, vagyis az újonnan érkező menedékkérők száma az idén jelentősen csökkent 2015-höz képest. Mára azonban szinte Lothar de Maiziere arcára fagyott a mosoly, mert azt kellett közölnie, hogy cellájában öngyilkos lett az a szír férfi, akit iszlamista indíttatású merénylet előkészítésének gyanúja miatt tartóztattak le Lipcsében.

Lothar de Maiziere leszögezte, hogy a terrorizmussal gyanúsított menekült öngyilkosságának körülményeit gyorsan és maradéktalanul ki kell vizsgálni. A belügyminiszter hozzátette, hogy Dzsaber al-Bakr halálával meghiúsult számos háttér-információ felderítésének lehetősége.

Nyilatkozatában azonban visszautasította azokat az egyre hangosabb vádakat, amelyek szerint Szászország rendőrsége botrányos módon lépett fel az ügyben. Holott ez volt az első eset, amikor Németország hajszál híján került el egy nagyszabású merényletet.

A szászországi kormány igazságügy-minisztere, valamint az érintett börtön igazgatója csütörtök délelőtt Drezdában tartott, és az állami tévécsatornák által egyenes adásban közvetített sajtóértekezleten hangoztatta, hogy a törvények tiszteletben tartása mellett lehetetlen még egy megfigyelés alatt tartott őrizetes esetleges öngyilkosságának meghiúsítása.

Tény, hogy Dzsaber al-Bakr merényletét külföldi hírszerző szolgálatokkal való együttműködés eredményeként sikerült megakadályozni. Chemnitzben a rendőrség a múlt héten csapott le arra a lakásra, amelyben a Szíriából 2015-ben Németországba menekült Dzsaber al-Bakr robbanószert állított elő. A lakásban aceton-peroxidot találtak, amellyel az Iszlám Állam nevű szélsőséges csoport tagjai a párizsi és a brüsszeli merényletet is elkövették.

Időközben kiderült, hogy a szír férfi az egyik berlini nemzetközi repülőtéren akart pokolgépes robbantást végrehajtani. A lakáson történt rajtaütés során azonban Dzsaber al-Bakr-nak sikerült kereket oldania, mire a rendőrség nagyszabású razziákba kezdett.

Kiváltképpen a pályaudvarokat és a repülőtereket ellenőrizték, mégis a szír férfi éppen a lipcsei állomáson talált olyan honfitársakra, akik színleg menedéket kínáltak neki. Ehelyett azonban átadták a rendőrségnek, amely letartóztatta.

Őrizetbe vétele után a gyanúsított éhségsztrájkba kezdett és akut öngyilkosság-veszély miatt állandó megfigyelés alá került. Ennek ellenére cellájában tegnap késő este felakasztotta magát. Sajtóértesülések szerint Dzsaber al-Bakr a menekült-státusz megszerzése óta több ízben is járt Törökországban, és meglehet, hogy Szíriában is, ahol az Iszlám Állam egy titkos táborában kiképzést kapott merényletek végrehajtására.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×