Infostart.hu
eur:
375.42
usd:
318.03
bux:
0
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Az olimpia árnyékában eltávolíthatják a brazil elnököt

Lefolytatják a vádeljárást Dilma Rouseff felfüggesztett brazil elnökasszony ellen – erről szavazott a brazil szenátus. Rouseffet azzal vádolják, hogy tudatosan megsértette a költségvetési törvényeket.

Ünnepelhetnek Dilma Rouseff felfüggesztett brazil elnök ellenfelei: a brazil szenátusban nagy többséggel fogadták el azt az indítványt, amely szerint végig kell vinni az államfő elleni vádeljárási folyamatot.

Mindez elvezethet odáig, hogy véget érhet a baloldali brazil Munkáspárt 13 éven át tartó kormányzása.

Miközben Brazília és a világ a riói olimpiai játékokra figyel, a törvényhozóknak augusztus végén kell dönteniük Rouseff sorsáról.

Kommentátorok arra számítanak, hogy a második szenátusi szavazást is elveszti és véglegesen elmozdítják hivatalából. A szabályok szerint helyét az alelnök, a jelenleg Rouseffet helyettesítő Michel Temer veszi át.

Rouseff hívei koncepciós pert emlegetnek és azt mondják, hogy az ellenfelek az egész üggyel arról próbálják elterelni a figyelmet, hogy milyen szerepet játszottak az állami olajcégnél, a Petrobrasnál kirobbant vesztegetési és korrupciós botrányban.

Az alelnök és az államfői poszt várományosa Rouseff-fel szemben konzervatív, de őt is korrupcióval kapcsolták össze. Kínos módon több minisztere is lemondásra kényszerült. Bernie Sanders, az amerikai demokrata párti elnökjelöltségért sokáig kampányoló radikális baloldali szenátor élesen bírálta a brazíliai eseményeket.

„Kétes érvek alapján felfüggesztették az elnököt, megszüntették az egyenjogúság és az emberi jogok felett őrködő minisztériumot, tisztán fehér férfiakra cseréltek egy sokszínű és az országot képviselő kormányt. Most megszorításokat, fokozódó privatizációt és szélső-jobbos reformok bevezetését tervezik, parlamenti ellenőrzés nélkül” – fogalmazta meg külföldről Sanders, ahogy sok baloldali szemléli, ami Brazíliában történik.

Rouseff már évek óta nagyon népszerűtlen volt, a két évvel ezelőtti labdarúgó Vb idején emlékezetes módon tömegtüntetéseken tiltakoztak honfitársai ellene.

Hívei szerint azonban az intenzív médiakampány befolyásolta őket. Nemrég például csaláson kapták a legnagyobb brazil újságot a Folha de Sao Paulót: a lap azt írta, hogy brazilok fele akarja, hogy Temer maradjon az elnök Rouseff elmozdítása után. Egy felmérés azonban azt mutatta ki, hogy a brazilok 62%-a azt akarja, hogy éppenséggel távozzon a hatalomból és hogy új választásokat rendezzenek.

Az ügyvezető elnökről az is kiderült, hogy 8 évre eltiltották a közhivataltól egy választási törvény megsértése miatt. Temer a helyzet ismeretében úgy döntött, hogy nem vesz részt az olimpia megnyitóján, miközben katonák vezették ki azokat a nézőket, akik „Távozzon Temer” felirattal érkeztek a ceremóniára.

Valakinek ugyanakkor menedzselnie kell a Dilma Rousefftől örökölt pénzügyi válságot és ez a feladat az üzletbarát alelnökre szállt. Január óta – azaz, amikor Temer átvette kormányzást - megerősödött a brazil valuta és brazil részvények árfolyama 30 százalékkal emelkedett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×