Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Brutálisan drágák voltak a VIP-jegyek az Eb-n

Felháborítóan drágák voltak a különleges elbánásban részesítendő, azaz VIP-vendégek számára fenntartott páholyokba szóló jegyek a labdarúgó Európa-bajnokságon, állítják francia vállalkozók.

Következmény: e kiemelt helyek jelentős része a legtöbb mérkőzésen nem kelt el, és előfordult, hogy a szervezők önkénteseket hívtak be, hogy a tátongó ürességet elrejtsék.

Elszámította magát az UEFA vezetése, állítják francia vállalkozók, akik azt kifogásolják, hogy az Európa-bajnokság mérkőzéseire, a VIP-páholyokba szóló jegyek árát túlságosan magasra srófolták. Az ügy kapcsán bordeaux-i cégvezetők szólaltak meg először, hangsúlyozva, hogy hiába szerettek volna üzleti partnereket meghívni a mérkőzésekre, a fejenként 1800 euróba, azaz 550 ezer forintba kerülő belépők láttán attól végérvényesen elment a kedvük.

Ráadásul a jegyeket nem is lehetett egyenként megvásárolni, hanem azokat ötös csomagokban árulták, vagyis a mérkőzések iránt érdeklődő vállalkozónak minimum kilencezer eurót, közel 2,8 millió forintot kellett leszurkolnia, ha be akarta tenni a lábát egy VIP-páholyba. A durva árpolitikának az lett a következménye, hogy a VIP-ek vagy otthon televízión, vagy a többi nézővel elvegyülve izgulták végig a meccseket.

A bordeaux-i stadionban például az amúgy rendkívül izgalmas német-olasz mérkőzésre a 4200 VIP-helyből mindössze ezret adtak el, a szintén érdekfeszítő magyar-osztrákra pedig alig százat. Ez utóbbi meccsen egyébként annyira kínossá vált az üres páholyok látványa, hogy a rendezők önkéntesekkel töltötték fel azokat. Bár a VIP-jegyárakkal kapcsolatos problémával eddig csak a bordeaux-i média foglalkozott részletesen, azt máris tudni lehet, hogy más stadionokban is hasonló volt a helyzet, és külön beszédes elem, hogy a rengeteg embert érdeklő Franciaország-Izland mérkőzésen a VIP-páholyokba szóló jegyeket féláron kellett a szervezőknek értékesíteniük.

Ez utóbbi eset a francia-német mérkőzésen nagy valószínűséggel már nem ismétlődik meg, a házigazda csapat továbbjutását ugyanis egyre többen tartják valószínűnek, ezért az elmúlt napokban ugrásszerűen megnőtt a jegyek iránti kereslet. Bár elvileg tilos, a különböző apróhirdetési weboldalakon nem VIP-belépők százait kínálják megvételre, olykor nem kevesebb, mint kétezer euróért.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×