Eredetileg a képviselőház már tavaly napirendjére akarta tűzni az örményekkel szemben száz évvel ezelőtt elkövetett mészárlás határozatban történő elítélését, azonban akkor a kormány –diplomáciai okokra hivatkozva- a szavazás elhalasztását kérte.

Időközben Joachim Gauck államelnök már nyíltan népirtásról beszélt, így a törvényhozók az ankarai kormány fenyegetései ellenére sem hagyták magát eltántorítani a mai szavazástól. Ezen azonban sem a kancellár, sem a külügyminiszter, sem pedig a kancellár-helyettesi tisztséget betöltő szociáldemokrata pártelnök nem vett részt. A csupán egy ellenszavazattal és egy tartózkodással elfogadott határozatban négyszer szerepel a népirtás kifejezés.

Megállapítja azt is, hogy az Oszmán Birodalomban 1915. április 24-én a kormány utasítására megkezdett tervszerű üldöztetés több mint egymillió örmény nemzetiségű áldozatot követelt, ami a 20.század tömegpusztításainak, etnikai tisztogatásainak, népcsoportok elűzésének valamint szabályos népirtásoknak nyitánya volt. A berlini képviselőház határozata szerint a Német Császárságnak - az Oszmán Birodalom egyik szövetségesének - szégyenletes szerepe volt a történtekben, ugyanis diplomatái révén pontos értesülései voltak a népirtásról, mégsem tett semmit ezeknek az emberiesség elleni bűntetteknek a megakadályozására. Ezért Németország vállalja történelmi felelősségét, amelynek alapján most határozottan kiáll az örmény-török megbékélés mellett.

Történészek másfél millióra teszik az első világháború alatt és után elpusztított örmények számát. A mai Törökország azonban mint az egykori Oszmán Birodalom jogutódja következetesen visszautasítja, hogy a történteket népirtásnak nevezzék, mert szerinte nem folyt szervezett hadjárat az örmények kiirtására, és nincs bizonyíték arra, hogy létezett az örmények kiirtását elrendelő parancs az oszmán birodalom vezetésétől.

A szavazást követően az ankarai kormány tiltakozásból, azonnal visszarendelte berlini nagykövetét.