Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Görögország technikai csődben

Elvágták a köldökzsinórt - Athén immár nem kap kedvezményes hiteleket, hogy fizetni tudja korábbi tartozásait. Ahogy várható volt, Görögország elmulasztotta befizetni a Nemzetközi Valutaalapnak a kedden esedékes, több, mint másfél milliárd eurós törlesztőrészletet.

Bár Görögország még nem fogyott ki a pénzből, de már technikai csődről beszélnek vele kapcsolatban. Ahogy kormányilletékesek előrejelezték, Athén kedd éjfélig elmulasztotta befizetni IMF-tartozása aktuális, 1,6 milliárd eurós törlesztőrészletét.

Ezzel véget ért a 2010-ben indult nemzetközi segélyprogram és évek óta első ízben Görögország nem számíthat védőhálóra.

A görögök jelentős részének ugyanakkor a segélyprogramhoz kapcsolódó brutális megszorítások olyan szenvedést okoztak, hogy nem a "védőháló" kifejezés jut az eszükbe róla.

A Valutaalap hivatalos közleménye szerint Görögország "hátralékot halmozott fel" és csak akkor juthat további IMF-pénzhez, ha befizeti a hátralékot.

Görögországon kívül Szudán, Zambia, Peru és Zimbabwe volt az, amely nem tudott időben törleszteni a Valutaalapnak.

A részleges csőd előtt a görög kormány az utolsó órákban haladékért folyamodott az IMF vezetéséhez. Christine Lagarde, az intézmény igazgatója protokolláris hangnemben annyit mondott: az igazgatótanács "időben elbírálja" a kérést.

Tudósítók szerint azonban annyira megromlott a viszony a felek között, hogy erősen kétséges, hogy Athén megkapja-e a hasonló helyzetbe került országoknak adott, hagyományosan 30-napos fizetési haladékot.

Az elmúlt hetek egyre rosszabb hangulatú tárgyalásai során az IMF-delegáció kisétált a tanácskozásról, miközben bírálta a görögök taktikáját. Ciprasz görög miniszterelnök pedig azzal vádolta meg az Valutaalapot, hogy "meg akarja alázni" országát.

Bár Görögországot a Fitch hitelminősítő még rosszabb pozícióba sorolta, mint korábban, a minősítők nem tartják úgy, hogy államcsőd következett volna be.

Kérdés azonban, hogy mit tartogat a jövő, van-e visszaút, vagy Athén most már bizonyosan kifelé halad a Valutaunióból - ami súlyos csapás lenne az euróövezet többi tagállamának.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×