A Gemalto elődjét, a Gemplus-t 1988-ban alapította hat francia mérnök. A SIM-kártyák gyártásának az ötlete annyira megtetszett az akkori francia kormánynak, hogy azt 100 millió franc-nal támogatta meg, ezzel párhuzamosan pedig a France Telecom telefontársaság masszívan rendelte tőlük az újfajta, áramkörrel ellátott telefonkártyákat.

A cég eredménye csaknem azonnal szárnyalni kezdett, a vezetők pedig egy sor, kriptográfiai, azaz titkosítási eljárásról szóló szabadalmat jegyeztettek be.

E technikai újdonságok amerikai befektetők érdeklődését is felkeltették, többek között a Texas Pacific Group nevű társaságét, ám mögöttük a franciák a titkosszolgálatokat sejtették és az érdeklődőt kétszer is kikosarazták. 2000-ben a Gemplus új igazgatója azonban végül elfogadta, hogy a Texas Pacific Group 550 millió dollárért 26 százalékos részesedést szerezzen a társaságban, arra számítva, hogy ily módon könnyebb lesz megjelenniük az amerikai piacon.

A dolgok azonban nem a franciák elképzelései szerint alakultak: az amerikaiaknak elérték, hogy ők nevezhessék ki az igazgatótanács többségét, illetve hogy a cég székhelyét Luxembourg-ba helyezzék át. Két évvel később az igazgatótanács élére azt az Alex J. Mandl-ot nevezték ki, aki a CIA-által létrehozott In-Q-Tel nevű befektetési alap vezetésének is a tagja volt.

A franciák számára ezzel végleg bebizonyosodott, hogy valójában amerikai titkosszolgálati manőverről volt szó, amely a SIM-kártyákhoz kapcsolódó kriptográfia megszerzését célozta, de már semmit sem tudtak tenni. Az amerikai vezetés elérte az utolsó alapítók távozását is, 2006-ban pedig a Gemplus-t összeolvasztották a holland Axalto informatikai társasággal, a cég nevét pedig Gemalto-ra változtatták.

A francia állam egy befektetési alapon keresztül 2009-ben meghatározó tulajdonrészt szerzett az új társaságban, de amint a szakértők fogalmaznak, az amerikaiak addigra már megszerezték, amit akartak, a Texas Pacific Group pedig a következő évben el is adta részesedését.

A ma már multinacionális, közel 6 milliárd eurós alaptőkével rendelkező társaság története innentől kezdve különösebb botrányok nélkül folytatódott, egészen idén februárig, amikor a The Intercept nevű internetes hírportál azt közölte, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség és brit megfelelője, a Government Communications Headquarters emberei 2010 és 2011 között betörtek a Gemalto rendszerébe, és megszerezték a SIM-kártyák azonosítási, illetve titkosítási kódrendszerét, és ily módon képesekké váltak a mobiltelefonokon zajló beszélgetések lehallgatására.

A társaság francia vezérigazgatója néhány napja rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem történt masszív lopás, és szerintük a behatolóknak nem sikerült a titkosítási kódrendszert megszerezniük, mert azokat "teljesen biztonságos" helyen őrzik. Olivier Piou aggasztónak tartotta, hogy állami intézmények olyan magánvállalatok ellen hajtanak végre ilyen jellegű akciókat, amelyek tevékenysége minden gyanú fölött áll, hozzátéve ugyanakkor, hogy a két kémkedő ország ellen nem tesznek feljelentést, mert túlságosan bonyolult és költséges lenne bizonyítani az informatikai támadásokat.

Az ügy kapcsán újra a figyelem középpontjába került az a 175 oldalas jelentés, amelyet a kémelhárítással foglalkozó francia parlamenti képviselők 2014.decemberére készítettek el, és amelyben egyebek mellett arra figyelmeztettek, hogy más országok mellett a baráti Egyesült Államok is masszív gazdasági kémkedést folytat Franciaországban, és e tevékenység nemcsak a legnagyobb cégeket, hanem a kisebb innovatív társaságokat is érinti. A jelenség kezelésére a honatyák egy olyan nemzeti szabályozás létrehozását sürgették, amely képes megvédeni a stratégiailag fontos vállalatok üzleti titkait.