"Franciaország halott" - ezzel a döbbenetes megállapítással zárja könyvét a jobboldali Le Figaro napilapnál dolgozó Eric Zemmour, hozzátéve, hogy az ország "még gőzölgő hulláját" az azt tönkretevő elit továbbra is előszeretettel tapossa. Az újságíró arra tesz kísérletet könyvében, hogy végignyomozza, miképpen jutott Franciaország a jelenlegi helyzetbe.

Szerinte a francia politikai-, gazdasági-, adminisztratív-, kulturális-, értelmiségi- és média elit 1968 óta dolgozik azon, hogy tönkretegye az országot. Zemmour szerint a folyamatot három d betűs szóval lehet jellemezni. Ez franciául úgy hangzik, hogy "deconstruction, dérison, destruction", magyarul pedig "dekonstrukciót, kigúnyolást és destrukciót" tesz ki.

A szerző szerint a dekonstrukciót az 1968-as generációhoz tartozó, a Bourdieu nevével fémjelzett filozófiai iskola végezte el, szisztematikusan megkérdőjelezve olyan alapvető fogalmakat, mint a nemzet, a haza, a tekintély, a rend, sőt a család és a nemi identitás is. Ezt a munkát a 80-as évektől kezdve a média, illetve a kulturális elit, azaz a művészek egy jelentős része azzal folytatta, hogy módszeresen kigúnyolta és nevetség tárgyává tette a nemzettel vagy a hazával összefüggő értékeket és érzelmeket.

Nekik "köszönhető", hogy Franciaországban a hazaszeretet, bármilyen fajta társadalmi rend, az azt biztosító rendőrség, katonaság és egyéb intézmények közröhej tárgyává váltak. Zárójelben jegyezzük meg, hogy e módszer egyik zászlóshajójának az a Charlie Hebdo hetilap számít, ahol a múlt héten a két iszlamista elkövette a gyilkosságokat, és a sors iróniájának mondható, hogy az újságot 1982-ben újraindító kiadónak az akkori alapítók a Kalasnyikov nevet adták.

A destrukció fázisa Zemmour szerint azzal vette kezdetét, hogy a baloldali elit a kilencvenes évektől megtagadta az addigi bevándorláspolitikát, amely az integrációra és az asszimilációra helyezte a hangsúlyt, és a különbségek dicsőítésébe kezdett. A szerző szerint arra bátorították a bevándorlókat, hogy őrizzék meg saját kultúrájukat és szokásaikat, önmagát a bevándorlást pedig a társadalom számára pozitív és kívánatos dologként állították be. Aki ezt a baloldal és a politikai korrektség által toleránsnak nevezett modellt bírálni merészelte, azt fasisztának, nácinak bélyegezték és pillanatok alatt kiűzték a nyilvánosságból.

Zemmour-t a különböző rasszizmusellenes egyesületek és a szélsőbaloldali média már évek óta azzal vádolják, hogy reakciós és kirekesztő, sőt olykor le is fasisztázták, annak ellenére, hogy zsidó származású, és a "A francia öngyilkosság" tavaly szeptemberi megjelenését követően soha nem látott lejárató és gyűlöletkampány indult ellene.

A szocialista vezető politikusok, köztük Manuel Valls miniszterelnök arra buzdították az embereket, hogy ne olvassák el a könyvet, az iTele hírtelevízió pedig decemberben retorzióként megszüntette a náluk futó, amúgy a tévé kínálata közül messze a legnépszerűbbnek számító vitaműsorát.

A Charlie Hebdo-nál január 7-én elkövetett merényletek döbbenetes módon igazolták Zemmour állításait, akárcsak a korábban szintén nagyon durván megtámadott Alain Finkielkraut, ugyancsak zsidó származású filozófus figyelmeztetéseit. Ez utóbbi a "Szerencsétlen identitás" című esszéjével haragította magára 2013-ban a véleményformáló értelmiséget, azt állítva, hogy a francia nemzeti identitás fontos és szükséges elem az együttéléshez.

A zord kritikusok szemében egyébként külön vörös posztónak számított, hogy mindkét szerző hangsúlyozta a francia identitás és kultúra keresztény gyökereinek a fontosságát. Az elmúlt napokban a baloldali médiában megjelent írások alapján egyelőre nincs jele annak, hogy a korábbi bírálók önkritikát készülnének gyakorolni, amiért nem voltak hajlandók meghallani e drámai figyelmeztetéseket, sőt több írásból az derül ki, hogy valójában e szerzőket tartják felelősnek a kialakult helyzetért.