Politikai hitvallását tekintve a volt jobboldali kormánypárt leginkább egy nagyáruházhoz hasonlítható, ahol bárki kedvére megtalálhatja kedvenc lózungjait, a legkülönbözőbb gazdasági vagy társadalmi elképzelések, programok között válogathat, ám mindez azt eredményezi, hogy kívülről vizsgálva, lehetetlen meghatározni: konkrétan mi is az UMP politikai irányultsága.

Mindez, túl azon, hogy a pártot egyre kevesebben gondolják valós alternatívának a jelenlegi hatalommal szemben, azt is eredményezi, hogy jó ideje immár a komolyabb francia elemzők is egyre gyakrabban adnak igazat Marine Le Pen-nek, aki évek óta azt hangoztatja: politikai programjuk szempontjából nincs valóságos különbség a szocialisták és az UMP között.

A múlt szombaton pártelnökké választott Sarkozynek tehát ebből a politikai színtelenségből kell kivezetnie az UMP-t, nem véletlen, hogy a volt államfő egyik elképzelése az, hogy januártól még a párt nevét is megváltoztatja. Ez önmagában természetesen még nem lesz elegendő egy választási sikerhez. A jobboldali ellenzéknek ugyanis egyebek mellett tisztáznia kell, hogy milyen Európai Uniót akar. A jelenlegi irányvonal a szocialistákéval teljes egészében megegyezik, és gyakorlatilag egy a tagországokon uralkodó egyesült Európai Államok megvalósítását célozza.

Márpedig ez az elképzelés egyre kevésbé tetszik a franciáknak, ami jelenleg abban mutatkozik meg, hogy mind többen fordulnak a Nemzeti Front felé, amely a tagállamok szuverenitását tiszteletben tartó uniót akar. De az egyre égetőbb társadalmi kérdések terén is egyértelműen kell fogalmaznia a pártvezetésnek. Hogyan kezelik az egyre nagyobb elégedetlenséget eredményező masszív bevándorlást, módosítják-e az azonos neműek házasságáról szóló törvényt, amely ellen továbbra sem csitulnak a legkülönbözőbb tiltakozások?

Gazdasági szempontból nagy kérdés, hogy miképpen viszonyul majd az UMP a 35 órás munkahéthez, melyről számos vállakozó és szakember úgy véli, az valójában megfojtja a francia gazdaságot. Lesz-e Sarkozynek elegendő ereje és bátorsága elfogadtatni párttársaival, hogy ezt a baloldali vívmánynak számító rendszert át kell alakítani, netán meg kell szüntetni?

Csupa olyan kérdés, melyekre a Sarkozy vezette formációnak a következő két évben egyértelmű választ kell adnia. Ezt a műveletet az új pártelnöknek meglehetősen zaklatott belső viszonyok között kell elvégeznie, amióta ugyanis jobboldalon is elfogadták, hogy a szocialistákhoz hasonlóan, belső választáson döntik el, ki legyen a párt jelöltje a 2017-es elnökválasztásokon, az UMP-n belül gyakorlatilag permanens kampányhangulat uralkodik.

Sarkozy mellett a párt két másik nagyágyúja, Alain Juppé és Francois Fillon volt miniszterelnökök is egyértelművé tették köztársasági elnöki ambícióijukat, és már most látható, hogy ez utóbbiak ott tesznek keresztbe Sarkozynek, ahol csak tudnak.