A szerzők, a baloldali-liberális Le Monde napilap, az ugyancsak baloldali l'Express hetilap, illetve a l'Expansion című gazdasági hetilap egy-egy újságírója szerint a protekcionizmus az európai elitek "utolsó tabujának" számít, melyet meg kell dönteni. Megállapítják, hogy a szabadkereskedelem elsőbbségét valló hitrendszer a gazdasági válság ellenére is tartja magát, holott azt a tények mára teljes egészében megcáfolták.

A boldog globalizáció tézise egy sor mítoszon alapszik - állítják könyvükben a szerzők, és szerintük az egyik ilyen mítosz az, hogy az egyes országoknak szakosodniuk kellene. Kína lenne a világ üzeme, India a világ irodája, Brazília a világ zöldésgeskertje, Nyugat-Európa pedig a magas hozzáadott értékű termékeket állítaná elő. A helyzet azonban az, hogy Európa olyan "komparatív előnyökkel" rendelkezik, melyeket immár nagyon nehéz a konkurenciával szemben fenntartani - figyelmeztetnek az újságírók.

Hogy miért? Például azért, mert Európa társadalombiztosítási rendszert tart fent, figyel a fogyasztók és a dolgozók egészségére, társadalmi és környezetvédelmi szabályokat ír elő, gondot fordít a hatalmi ellensúlyokra, engedélyezi a független ellenőrzéseket vagy éppen a sajtószabadságot. Ezzel szemben áll Kína előnye, amely alulértékelt nemzeti fizetőeszközben, államilag támogatott és irányított termelésben, átláthatatlan döntési rendszerben, rendőrállamban, szakszervezetek és szabad választások, illetve társadalmat és környezetet védő szabályok hiányában nyilvánul meg.

A szerzők szerint mások mellett ilyen versenytárssal kell Európának megmérkőznie, ráadásul úgy, hogy Kína immár nem csak az alapvető, de a magas hozzáadott értékű termékek előállítása terén is mindinkább előretör. Véleményük szerint ez egy okkal több arra, hogy az európai vezetők sürgősen az amúgy az utóbbi évtizedekben teljesen megvetett protekcionizmus felé forduljanak és például védővámokat vezessenek be.

A könyvben a globalizáció kapcsán egyebek mellett az olvasható, hogy annak negatív hatásait a vezető közgazdászok jelentős része évek óta lényegtelennek tünteti fel, holott csak Franciaországban tízezrekben mérhető a delokalizációk miatt évente megszűnő munkahelyek száma. Másik állításuk az, hogy a szabadkereskedelem nyertesei nem mások, mint a gazdag és a szegény országok gazdagjai. A kínai munkásoknak például csak az asztalról lehulló morzsák jutnak - állítják.

Az egyik szerző, Benjamin Masse-Stamberger egy interjúban megerősítette: a protekcionizmus különböző formákban már ma is létező, de szermérmesen eltagadott valóság, és az folyamatosan erősödik a világban. Ezért szerinte azt nem csak rehabilitálni kell, hanem dedramatizálni is, ügyesen felhasználva hozzárjárulhat ugyanis a globalizáció kiegyensúlyozásához, ennek elmulasztása viszont a következő években társadalmi és politikai robbanásokat idézhet elő.