Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Új fiatal alkalmazott után nem kell járulékot fizetni

Szociális csúcsnak indult, aztán az ország adósbesorolásának leminősítése és a munkanélküliség megugrása miatt válság-csúcsnak nevezték el azt a találkozót, melyen Nicolas Sarkozy az ország versenyképességének javításáról tanácskozott, szerdán a szakszervezetek és a munkaadók képviselőivel. A négyórás megbeszélést követően a francia államfő bejelentette: 500 millió eurót fordítanak a foglalkoztatás elősegítésére.

Az egyik legfontosabb konkrét döntés a zéró teher nevet viselő konstrukció újbóli bevezetése, ami azt jelenti, hogy ezentúl, a tíz főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató cégeknek semmilyen járulékot sem kell fizetniük a frissen alkalmazott fiatal dolgozóik után.

A szakszervezetek kérését meghallgatva Nicolas Sarkozy úgy döntött, hogy a magas munkanélküliség miatt az utóbbi hónapokban valósággal megrohamozott munkaügyi központokat országos szinten ezer alkalmazottal erősítik meg. Ez az intézkedés egyben lehetővé teszi a részleges munkanélküliség intézményének a megerősítését is, az államfő a munkáltatói oldallal egyetértésben ugyanis azt szorgalmazza, hogy azokat a dolgozókat, akiknek egy ideig nincs munkájuk egy adott cégen belül, ne bocsássák el azonnal, hanem küldjék szakmai átképzésre.

A tanácskozáson Nicolas Sarkozy azt is jelezte, hogy mindenképpen szeretné a pénzügyi rendszert az ipar szolgálatába állítani, ezért, mint mondta, a pénzügyi tranzakciók megadóztatásának tervéről továbbra sem mondott le. Ennek kapcsán úgy fogalmazott, hogy a kilátások kecsegtetőek, a francia elképzelést ugyanis mára a németek és a spanyolok is támogatják.

A "csúcstalálkozót" követően az államfő azt is bejelentette, hogy a társadalombiztosítási kiadások fedezését, illetve a dolgozói és a munkáltatói terhek csökkentését lehetővé tevő szociális áfa bevezetéséről január végén fog dönteni. Ezzel az alapvetően a fogyasztókat sújtó intézkedéssel a szakszervezetek nem értenek egyet.

Az érdekvállalók egy része egyébként megkésettnek nevezte a tanácskozást, tekintettel arra, hogy négy hónap múlva elnökválasztást tartanak Franciaországban, a szocialista ellenzék pedig kampányfogásnak minősítette azt. A kormányoldal viszont azt hangsúlyozza, hogy csak azért, mert választások lesznek, még nem kell a sürgős döntéseket elhalasztani, a kormányzó Népi Mozgalom Uniójának az elnöke pedig egyenesen azt mondta: feje tetejére állt a világ, a bírálók ugyanis most azt vetik Nicolas Sarkozy szemére, hogy bátran cselekszik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”), és magánjellegű terveiről is beszélt. Az interjúban egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, mint mondta, azt hitte, ezzel ráér a 2030-as választásokig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×