Szomáliai hátterű feltételezett terroristák készültek támadásra Göteborgban
A svéd média szerint szomáliai és iraki származású emberek terrortámadást terveztek a hétvégén, vagy a közeli napokban. A hatóságok négy embert fogtak el az ország második legnagyobb városában és kedden kell eldönteniük, hogy vizsgálati fogságban tartásukat kérvényezik, vagy szabadon engedik őket.
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése
Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet
Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.
Így lehetséges a tb jogviszony ellenőrzése: online is lekérdezhető a társadalombiztosítási jogviszony
Így ellenőrizhető a TB jogviszony online, böngészőből vagy mobilról. Mutatjuk, mit jelez a TB-lámpa és mikor kell igazolás.
US signs landmark nuclear deal with Saudi Arabia
The agreement could be worth billions of dollars to the US, whose companies could be involved in building a facility to produce enriched uranium.





