A harmincas évek óta folyamatosan változik a fizetett éves szabadság mértéke Franciaországban: 1936-ban még csupán két hét pihenés járt a dolgozóknak, 1956-ban már három, 1969-ben négy, 1982-ben pedig elérte a mostani öthetes szintet.

A "szabadidő gazdálkodás" az ezredfordulón kapott egy újabb lökést, amikor az akkori szocialista kormány a munkahetet 35 órásra csökkentette. Mivel legtöbb helyen a dolgozók továbbra is 39 órát dolgoznak, a hetente keletkező négy órát szabad fordításban "csökkentett munkaidő ellentételezés", a köznyelv által csak RTT-ként emlegetett formában tudják felhasználni.

Ez alapvetően éves szinten tizenöt, kifejezetten rugalmas módon, akár félnapos felosztásban kivehető szabadnapot jelent, amelyek egy részét akár a rendes szabadság kiegészítésére is fel lehet használni. A közszférában, minisztériumtól függően a fenti tizenöt napot további öt szabadnap egészít ki, melyeket a munkáltatók többnyire előre rögzítenek, és amelyek általában az úgynevezett hidak kialakítására szolgálnak.

Az áthidaló szabadnapok intézménye történészek szerint kifejezetten francia találmány, és a hétköznapra eső ünnepet kötik össze a hétvégével vagy fordítva. Egyes minisztériumok további két szabadnapot adnak, ezeket frakció vagy megosztás napoknak nevezik, és azokkal arra igyekeznek ösztönözni dolgozóikat, hogy a rendes szabadságukat ne egyszerre, hanem két vagy három részben vegyék ki.

Az már csupán hab a tortán, hogy a hűséggel további szabadságnapok szerezhetők: ugyanannál a cégnél eltöltött ötévnyi munkaviszony után egy, tíz év után kettő, tizenöt év után három, húsz év után pedig négy nap jár.