Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
314.77
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Lázító beszédet mondott David Cameron Kínában

A kínai hivatalos látogatáson tartózkodó brit miniszterelnök, David Cameron a Pekingi Egyetemen tartott beszédet és egyrészt a demokrácia fontosságáról, másrészt a globalizáció veszélyeiről szólt - kockáztatva, hogy kiváltja a kommunista vezetés nemtetszését.

David Cameron azt taglalta a Pekingi Egyetemen tartott beszédében, hogy a gazdasági fellendülésnek politikai reformokkal kellene együtt járniuk, mert ez a társadalmi stabilitás megőrzésének legjobb módja. Hangsúlyozta, hogy nem kioktatni kívánja Kínát, hiszen Angliában sem minden tökéletes, de a brit demokratikus tradíciók erősítik a nemzetet.

Cameron a politikai nyitottság és a szabad sajtó fontosságáról beszélt, ami különösen kényes téma Kínában. A Ven Csia-pao miniszterelnök által tiszteletére adott banketten a brit kormányfő felvetette a házi őrizetben tartott béke Nobel-díjas ellenzéki, Liu Hsziao-po ügyét is.

Ami a világgazdaságot illeti, David Cameron arra mutatott rá, hogy Kína óriási export-áradata veszélyezteti a világkereskedelem egyensúlyát. Ha az új gazdasági nagyhatalom kormánya többet áldozna szociális és egészségügyi kiadásokra, a kínai középosztály nem esetleges kórházi költségeire tartogatná a pénzét, hanem többet vásárolna a nyugat Kínába exportálható luxuscikkeiből. A globalizációt visszájára kellene fordítani.

Kína a jelek szerint egyelőre eltűrte a brit miniszterelnök kényes felvetéseit, mert a kíséretében lévő negyvenhárom üzletember a látogatás két napja alatt összesen két milliárd font értékben kötött szállítási megállapodásokat, a Rolls Royce például 750 millió fontért ad el repülőgép hajtóműveket egy kínai légitársaságnak.

A beszéd után egy diák megkérdezte: mit tanulhatnak a britek Kínától. David Cameron így válaszolt: "Például azt, hogy miként kell jól megrendezni az olimpiát." S hozzétette, hogy a 2012-es londoni játékok megnyitója nem lesz olyan látványos, mint a pekingi olimpiáé volt, mert Anglia most gazdasági nehézségekkel küzd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×