Infostart.hu
eur:
363.6
usd:
314.67
bux:
148380.84
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Felvétel bizonyítja: már júniusban folyt ki a vörösiszap a tározóból

"A Természetvédelmi világalap szerint hónapok óta szivárgott a tározó" - címmel közli legutóbbi helyszíni tudósítását a magyarországi vörösiszap-katasztrófáról a France Info rádió. Internetes kiadásában olyan, még júniusban készült légi felvételt közöl, amelyen jól látható, hogy egy helyen a vörös színű folyadék kifolyik a Magyar Alumíniumtermelő Zrt. iszaptározójából.

 A rádió ennek kapcsán megszólaltatta a Világalap egyik francia számazású igazgatóját, aki azt mondta, a felvételt, melyet a föld körül keringő műholdak valamelyike készített, ők is csak a napokban fedezték fel, így a szervezet "természetesen" nem tudott a szivárgásról, másképp már korábban figyelmeztették volna a magyar hatóságokat.

Arról viszont tudtunk, hogy a magyar cég nem kezeli kellő körültekintéssel a veszélyes hulladékát - tette hozzá Jean Stéphane Devisse, aki úgy vélte, hogy ez a hozzáállás nem csak a magyarokra jellemző. Szerinte az ilyen tározókkal az a baj, hogy fenntartóik nem foglalkoznak velük eléggé, azt mondják ugyanis, hogy rengeteg pénzt kellene rákölteniük, miközben mindössze hulladékról van szó. Az igazgató szerint ez a magatartás vezet aztán a környezeti katasztrófákhoz.

A baloldali Liberation című napilap hétfői kiadásában a címlapján közöl egy képet a tragédiáról "Magyarország vörös sárban tocsog" címmel, kiküldött tudósítója pedig egyoldalas riportban számol be a helyszínen tapasztaltakról. Laure Noulhat részt vett a környezetvédelmi államtitkár által szervezett bejáráson, ahol az újságírók a zagytározó állapotát tekinthették meg, és Illés Zoltán szavait idézi, aki azt nyilatkozta a helyszínen, hogy a gátat nem lehet megjavítani, illetve, hogy a szükséges munkálatokhoz nemzetközi pénzügyi segítségre lesz szüksége Magyarországnak.

A franciák egyébként az elejétől kezdve komoly figyelemmel kísérik a magyarországi eseményeket, az Inforádió tudósítója számos olyan emberrel találkozott, akik naprakész információkkal rendelkeztek a legutóbbi fejleményekről, és akik együttérzésükről biztosították a magyarokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×