Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
315.83
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Eltűnőben a roncsprémium hatása

Kifulladóban van a roncsprémium hatása Franciaországban, a júliusi gépkocsieladások közel 13 százalékkal estek vissza az előző év azonos időszakához képest, ami azzal áll összefüggésben, hogy a kormány július 1-től 500 euróra, mai árfolyamon 140 ezer forintra csökkentette ezt a támogatást. Az Autógyártók Szövetsége ugyanakkor megnyugtatónak tartja, hogy az eladások mérséklődése fokozatosan következik be, és a szervezet szóvivője úgy véli, hogy az év végére az értékesítések volumene várhatóan visszaáll a korábbi évekre jellemző évi kétmillióra.

A francia kormány néhány hónappal a gazdasági válság kirobbanását követően, 2009 decemberében vezette be a roncsprémiumnak nevezett állami támogatási rendszert, amely a tíz évesnél idősebb gépkocsik lecserélését hivatott ösztönözni. Tavaly ez az összeg ezer euróra rúgott, melyet idén januártól 700, júliustól pedig 500 euróra csökkentettek.

Mivel a roncsprémiumot egy úgynevezett környezetvédelmi bónusz is kiegészítette, ez utóbbi a környezetkímélő autók eladását volt hivatott ösztönözni, az autósok tavaly elsősorban a kisméretű gépkocsikat vásárolták. Ez a trend az év eleje óta megváltozott, és az autógyártók szerint immár a közepes és nagyobb teljesítményű járművek piaca is megélénkült.

A júliusi megtorpanás legnagyobb vesztese egyébként a Peugeot-Citroën, ahol 15 százalékos visszaesésről számolnak be, konkurense, a részben állami tulajdonú Renault lényegesen jobb helyzetben van, eladásai ugyanis alig nyolc százalékkal csökkentek. A kellemes eredmény alapvetően a Dacia jó teljesítményével magyarázható, a Romániában gyártott gépkocsi eladásai júliusban közel 48 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

A jelenség a külföldi gépkocsimárkákat is érinti, az amerikai General Motorsnál például több mint 31 százalékos a visszesés. Kivételt egyedül a német Volkswagen képez: a csökkentett roncsprémium ellenére csaknem 12 százalékkal emelkedett az általuk eladott autók száma Franciaországban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×