Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
315.93
bux:
149605.14
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Egyre jobban érdeklődnek az ipari kémek Németország iránt

Aggasztónak tartja a szélsőbaloldali erőszak elharapózását Németországban a belügyminiszter. Az állambiztonsági szervek múlt évre vonatkozó tanulmányának ismertetésekor utalt arra is, hogy külföldi hírszerzők egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a német technológiai vívmányok iránt is.

A belügyminiszter elmondta, hogy az állambiztonsági szervek egyelőre keveset tudnak a mindenre elszánt szélsőbaloldali csoportokról. Az ország belső biztonságáról készült tanulmány taglalásakor Thomas de Meziere számadatokkal támasztotta alá a hatóságok éberségének okát, ugyanis alig egy év leforgása alatt 700-ról több mint 1100-ra nőtt a szélsőbaloldali erőszakcselekmények száma.

A rendőrség tavaly 6600 olyan személyt tartott nyilván, aki magatartásával egyértelművé tette, hogy bármikor el van szánva akár merényletek elkövetésére is. A belügyminiszter hangsúlyozta azonban, hogy még nem lát okot szélsőbaloldali terrorizmus emlegetésére.

Az állambiztonsági szervek felmérésének ismertetésekor óvott a szélsőjobboldal alábecsülésétől is. Noha a nacionalista és rasszista ihletésű erőszak évek óta nem erősödik, és a szélsőjobboldali politikai tömörülések létszáma fokozatosan csökken, aggasztónak minősítette az úgynevezett autonóm nacionalisták táborának bővülését.

Nyugtalanító szerinte az iszlám terror fenyegetése is, kiváltképpen a választások idején próbálnak iszlám szélsőségesek híveket toborozni eszméik számára. Ennek egyik következménye, hogy egyre több fiatal vesz részt terrorista kiképzésen az afgán-pakisztáni határ közelében működő táborokban. Így nem meglepő, hogy tavaly már több mint 36 ezer szélsőséges beállítottságú mohamedánt tartottak nyilván a német hatóságok.

Thomas de Meziere sajtótájékoztatóján beszélt a kémek tevékenységének élénküléséről is. Mint fogalmazott, főleg a kis- és középvállalatok számítógépeit veszik célba, technológiai adatok kifürkészésére. A belügyminiszter nem titkolta, hogy elsősorban orosz és kínai hírszerzők igyekeznek a német ipar és természetesen a védelmi erők féltve őrzött titkainak birtokába jutni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már szavaznak, köztársasági elnököt választ az Országgyűlés – íme a menetrend
megkezdődött a voksolás

Már szavaznak, köztársasági elnököt választ az Országgyűlés – íme a menetrend

Megkezdődött a köztársasági elnök megválasztási procedúrája az Országgyűlésben, az egyetlen hivatalos jelölt a Tisza által ajánlott Baka András. A Fidesz és a KDNP nem vesz részt az ülésen. Körülbelül egy óra alatt lesz eredmény, utána az új köztársasági elnök rögtön esküt tesz és beszédet is mond – viszont csak a jövő héten foglalja el hivatalát. Íme a pontos menetrend.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Tisza-kormány: most szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: most szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden 14 órától választ köztársasági elnököt az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott – a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk nem vesz részt a szavazáson, ez azonban a voksolás eredményességét nem befolyásolja. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×