Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
316.52
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Csak az uralkodó oldhatná fel a thaiföldi patthelyzetet

A thai vörös inges lázadók azt mondják: elfogadják a közvetítést a további vérontás elkerülésére. Korábban a kormány közölte: lehet szó tűzszünetről Bangkok utcáin, ha a vörös ingesek visszavonulnak táborukba. Az utóbbi napok összecsapásai során 37-re emelkedett halottak száma.

A vörös inges lázadók egyik vezetője, Nattavut Szaikuva mobiltelefonján hívta fel a kormány főtárgyalóját Korbszak Szabhavaszut. Csütörtök óta ez volt az első közvetlen kontaktus a felek között.

Ezt megelőzően járt le a thai kormány ultimátuma arról, hogy a több ezer tiltakozó hagyja el Bangkok üzleti negyedét, amelyet több mint egy hónapja tart megszállva. Ellenkező esetben - szólt a fenyegetés - akár két év börtönre is számíthattak.

Közben azonban a barikáddal elkerített területen kívül is fellángolt az erőszak: a katonák éles lőszerrel lőttek az autógumikat gyújtó tüntetőkre és a thai főváros felett sok helyen sűrű fekete füst szállt.

A határidő lejárta előtt egy kisrepülőgépről szórtak cédulákat a tüntetők közé és figyelmeztették őket a lehetséges büntetésre. A határidő azonban összecsapások nélkül telt le. A kormány állítása szerint kétezer ember elvonult, de továbbra is háromezren vannak a táborban. A hivatalos szervek szerint vasárnap még tízezren voltak.

A tiltakozók egy csoportja megszerzett egy olajszállító tankert és azt a IV. Ráma úton állította keresztbe. Megpróbálták felgyújtani, de a katonák megakadályozták őket ebben. Egy katonai teherautót viszont sikerült lángra lobbantaniuk.

A főleg az északi, szegényebb tartományokból származó tüntetők és randalírozók a kormány lemondását követelik, amelyet azzal vádolnak, hogy a bíróságok manipulálásával és a hadsereg támogatásával jutott hatalomra.

Az AP megjegyzi, hogy korábban Thaiföldet tartották Délkelet-Ázsia legstabilabb demokráciájának, amely egyben a régió második legnagyobb gazdasága.

A végletesen megosztott országban az egyetlen ember, akinek mindkét oldal előtt tekintélye van, Bhumibol Aduljadedzs király. A 82 éves uralkodó azonban nem avatkozik be, pedig korábbi esetekben közbelépésével megfékezte a vérontást.

Hétfőn meghalt a kórházban a lázadók biztonsági főnöke, a thai hadsereg volt tisztje, akit a múlt héten egy mesterlövész sebesített meg, miközben interjút adott újságíróknak. Kattija Szavaszdiphol lelövése robbantotta ki az újabb erőszakot az elmúlt napokban. Az ENSZ arra figyelmeztette a feleket, hogy az ország a szakadék szélére jutott, és hogy tárgyalniuk kell. Bangkok kereskedelmi negyedében - a tiltakozás színhelyén - zárva tartanak az üzletek, miközben a zónán kívül sorok kígyóznak a szupermarketek előtt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rasszista lejáratókampány vagy egyszerű plágium? Döntse el!

Rasszista lejáratókampány vagy egyszerű plágium? Döntse el!

Törölte könyvpromóciós turnéját az a cambridge-i professzor, aki plágiumügye és egyéb lódításai miatt lemondásra kényszerült. A briteknél az ügy a „kultúrháború” példájává vált. Az oktató szerint a bőrszíne miatt szálltak rá, a jobboldali média szerint az egyetem viszont épp ezért kivételezett vele és nem világította át.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivárás a piacokon, Hormuzra figyelnek a befektetők

Kivárás a piacokon, Hormuzra figyelnek a befektetők

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlik a kereskedés, de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×