Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Irán üzent a rakétatesztekkel

A világ legforgalmasabb olajszállítási útvonalán hajtott végre rakétateszteket az iráni Forradalmi Gárda. Iráni katonai vezetők értésre adták, hogy az Egyesült Államoknak, Izraelnek és a nyugatnak üzentek.

Miközben a nemzetközi tárgyalók továbbra sem tudják feloldani az iráni atomprogram körül kialakult patthelyzetet, az iráni vezetés azt is világossá tette, hogy egy esetleges támadás gondokat okozhat a világ olajellátásában.

A Forradalmi Gárda öt, iráni gyártmányú rakétát lőtt ki egy tengeri célpontra a múlt heti hadgyakorlat végén. A föld-tenger típusú rakéták, valamint a tengeri indítású cirkálórakéta egyszerre csapódott be a Hormuzi-szorosban úszó célpontba. Korábban egy nagyméretű hajó volt a rajokban támadó motorcsónakokról indított kisebb rakéták célpontja. Az iráni televízió felvételeket mutatott be a hajón ütött hatalmas lyukakról.

Ahmad Vahidi védelmi miniszter, aki egyben a Forradalmi Gárda parancsnoka is, azt mondta, olyan, Próféta-5-nek elnevezett robotrepülőgépeket is bevetettek, amelyek kiváltották a szomszédos Afganisztánban az amerikai parancsnokok aggodalmát. Eddig főleg az amerikaiak használtak robotrepülőgépeket a tálibok elleni harcukban. Vahidi emellett azt állította az iráni televízióban, hogy lézeres rávezetésű, precíziós fegyvereket is teszteltek.

A Forradalmi Gárda múlt csütörtök óta gyakorlatozott a Hormuzi-szorosban, amelyen a világ olajszállítmányainak 40 százaléka halad át. A Gárda közvetlenül Ali Hamenei ajatollah irányítása alá tartozik. "Legnagyobb ellenségük mindig is az agresszív amerikai és cionista rezsimek voltak" - mondta Vahidi, azon a napon, amikor a keményvonalasok a kudarccal végződött amerikai túszmentő akció 30 évfordulóját ünnepelték.

A Gárda azt állítja, hogy rakétáival Izraelt is el tudja érni, és nem ijed meg attól, hogy Amerika és nyugati szövetségesei célzott szankciókkal akarják büntetni. A fegyveres testület az iráni társadalom minden rétegében jelen van, és jelentős építkezések tendereit nyerte el. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter egyenesen arról beszél, hogy a Forradalmi Gárda katonai diktatúrát vezethet be Iránban. Mindez szintén azt a célt szolgálhatja, hogy az ENSZ-ben támogatást szerezzen a Gárda elleni pénzügyi szankciókhoz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×