Infostart.hu
eur:
365.3
usd:
316.58
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Tudni véli a háborús bűnökkel vádolt Mladic búvóhelyét egy bosnyák lap

A boszniai sajtó értesülései szerint a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladic szerb tábornok a vajdasági Nagybecskerek közelében, egy mezőgazdasági birtokon rejtőzködik. 2007-ben egyszer már keresték a tábornokot ebben a bánáti városban. A szerbiai sajtó ugyanakkor hónapok óta le sem írja Ratko Mladic nevét.

Szenzációként közli a Szabad Bosznia című magazin, hogy Ratko Mladic boszniai szerb tábornok a Vajdaságban bujkál. A szarajevói lap azt írja: a Hágai Nemzetközi Bíróság által körözött Mladic a vajdasági Nagybecskerek közelében, egy mezőgazdasági birtokon szarvasmarha tenyésztéssel foglalkozik.

A magazin szerint a tábornok a nehéz fizikai munkával súlyos depresszióját próbálja kezelni.

A illetékesek cáfolnak, de a nagybecskerekiek emlékeztetnek arra, hogy Mladicot három éve már keresték az egyik helyi laktanyában. Az akció titkos volt, és csak a településen lakók jóvoltából derült ki.

Nagybecskerektől néhány kilométerre, egy bánáti faluban a tábornok két rokona él, akik tagadják, hogy bármilyen kapcsolat lenne köztük. Azt mondják, hogy összesen csupán kétszer találkoztak Mladiccsal.

Azt nem lehet tudni, mennyire megalapozottak a cikk értesülései. Annyi azonban biztos, hogy a boszniai sajtó ezúton igyekszik figyelmeztetni Szerbiát, hogy a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladic még mindig szabadlábon rejtőzködik.

Hanganyag: Nagy Nándor, Újvidék

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×