Infostart.hu
eur:
365.3
usd:
316.58
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Magyarázkodik a botrányról Sarkozy és felesége

Bármennyire is akarja Nicolas Sarkozy, nem sikerül véget vetni Franciaországban az elnöki pár megromlott kapcsolatáról szóló találgatásoknak. A múlt hétig a legtöbb francia lap óvatosan kezelte az affért, de miután a belső elhárítás főnöke bejelentette, hogy vizsgálatot folytattak az ügyben, a média immár gátlás nélkül rávetette magát a témára.

A legfrissebb fejlemény, hogy a first ladyvel hírbe hozott énekes és slágerdal író, Benjamin Biolay magánéletének a megsértése miatt beperelte a France 24 internetes hírtelevíziót. A művész nem kevesebb, mint 20 ezer eurós, mai árfolyamon közel 5,5 millió forintos kártérítést követel.

A 37 éves Biolay azt kifogásolja, hogy a szerkesztőség egy lapszemlében kritikátlanul átvette a brit sajtó beszámolóit, melyek a Carla Bruni-Sarkozyvel folytatott állítólagos intim viszonyáról szóltak.

Az államfőt mindeközben környezetvédelmi államtitkárával, a női karate bajnok Chantal Jouanno-val hozták hírbe. Nicolas Sarkozy azonban igyekszik a lehető legkevesebbet foglalkozni az üggyel. Ami egyáltalán nem egyszerű művelet. Az újságírók ugyanis lépten-nyomon felteszik neki a magánéletére vonatkozó kínos kérdéseket.

Legutóbb az Egyesült Államokban kellett hasonló érdeklődésre válaszolnia, és akkor azt mondta: mindez csupán jelentéktelen locsogás, majd hozzátette, a modern világ, a modern rendszer működése már csak ilyen.

A francia sajtó értesülése szerint az ügy miatt a köztársasági elnök időközben parkolópályára helyezte egyik közeli tanácsadóját, amiért az túlságosan vehemensen védte őt és feleségét, és ezzel további olajat öntött a tűzre.

Amint arról az Inforádióban beszámoltunk, Pierre Charon a pletykákról azt nyilatkozta, hogy azokkal nemzetközi pénzügyi körök valószínűleg destabilizálni akarják az elnöki párt, és rajtuk keresztül Franciaországot.

A kérdést a múlt héten maga Carla Bruni-Sarkozy igyekezett lezárni, egy váratlan rádióinterjúban hangsúlyozva, hogy nincs ügy, nincs összeesküvés és a pletykálkodás miatt senkin sem akarnak bosszút állni.

A megszólalás időzítése azonban rosszul sikerült, a belső elhárítás főnöke azzal csaknem egy időben ismerte el, hogy nyomoztak a híresztelők után, így a téma továbbra is napirenden maradt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×