Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
325.85
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kritizálják a határozott idejű munkaszerződéseket

Németországban egyre kevesebb embert alkalmaznak végleges szerződéssel. Míg az ezredfordulót követően az újonnan felvett dolgozók csupán alig harmadának ajánlottak fel megszabott időre szóló szerződést, tavaly már közel minden másodikat csak átmenetileg alkalmazták. Ez fokozódó bizonytalanságot vált ki a kezdő munkavállalók körében.

A szövetségi munkaügyi hivatal szóvivője a megszabott időre szóló munkaszerződéseket lényegében a próbaidő meghosszabbításának nevezte, és rámutatott arra, hogy a cégek ezekkel akarják bebiztosítani magukat a leépítések terén válságos időszakban.

Ennek következménye a meghatározott idejű szerződéssel rendelkezők bizonytalansága, akik nem tudnak hosszabb távra tervezni, esetleg családot alapítani.

A szakszervezetek úgy vélik, hogy emiatt a munkakezdő fiatalok lehetőségei nagyrészt az álláslehetőségektől függnek, ezért azt követelik a kormánytól, hogy törvényben szabályozza az átmeneti időre kötött szerződések feltételeit.

A tekintélyes frankfurti munkapszichológus, Dieter Zapf szerint az alkalmazottak elkötelezettségét jelentősen csorbítja a jövőjüket illető bizonytalanság, ami igencsak hátrányos a vállalatok termelékenysége szempontjából.

A szövetségi munkaügyi hivatal szóvivője ugyanakkor arról beszélt, hogy az átmeneti időre felvett alkalmazottak mintegy felét véglegesítik.

Németországban kiváltképpen a szolgáltatóipar foglalkoztat előszeretettel fiatalokat átmeneti szerződéssel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×