Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
316.08
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Kártérítést fizettetnek az erőszakos gyerekek szüleivel

Kártérítésre kötelezhetik a jövőben az erőszakos bűncselekményeket elkövető gyerekek szüleit Olaszországban. Egy bíró ugyanis több százezer eurós bírságot szabott ki olyan fiúk ügyében, akik többször megerőszakoltak egy fiatal lányt.

450 ezer eurós kártérítés megfizetésére kötelezte öt olasz fiú családját Bianca La Monica bírónő, aki szerint a szülők - akiknek egy része már nem él együtt gyerekével - nem nevelték bele a fiúkba a mások érzései iránti tiszteletet.

Az ügy részleteit az áldozat védelmében nem hozták nyilvánosságra, de az kiderült, hogy a lányt az öt fiú több éven át kényszerítette szexre. Az első erőszakos cselekmény idején a lány még csak 12 éves, a fiúk pár évvel idősebbek voltak.

A bírónő a büntetés kiszabásakor azt mondta: figyelembe vette, hogy az áldozat idejekorán abbahagyta az iskolát, és ezért kevesebb jövedelemre számíthat élete során, mintha befejezte volna azt.

A fiúk viselkedését elemző szakértők szerint azok normálisnak tűnő családokban éltek, de kiderült az is, hogy nem érezték át tettük súlyosságát. A jelentés szerint olyan hangnemben beszéltek a lányról, ami világossá tette, hogy semmilyen empátiát nem éreznek iránta.

A védelem bizonyítékokat tárt a bíró elé, hogy a szülők igyekeztek "jó kereszténynek nevelni" a fiúkat, és szexuális felvilágosító órákra is járatták őket az iskolában.

A bírónő ezt figyelembe vette, de azt mondta: nyomát sem látta a vádlottakban az olyan neveltetésnek, amely megtanítja, hogyan kell nem fizikai kapcsolatot létesíteni másokkal.

Azokról a szülőkről pedig, akik már nem éltek együtt a fiúkkal, azt mondta: nekik nem csak joguk, de kötelességük is volt a gyerek nevelése és felügyelete.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×