Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
316.11
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Omaba személyes kudarca a republikánus győzelem

Egy nappal a kínos választási vereség után az amerikai demokraták és Barack Obama elnök is hajlik arra, hogy még inkább felvizezzék az egészségügyi törvényjavaslatot - abban bízva, hogy valamilyen törvényt mégiscsak el tudnak fogadni.

A republikánus Scott Brown még be sem fejezte az ünneplést, miután megnyerte a massachusettsi szenátusi helyet, és így képes lesz megakasztani a sokak által gyűlölt egészségügyi reformtervet. Csak egyetlen szenátusi hely elveszéséről van szó, de pár órával a vereség után a demokraták máris arról beszélnek: hajlandók tovább felvizezni a javaslatot, csakhogy a republikánusok, akiknek voksaira immár szükség lesz, belemenjenek annak elfogadásába.

Obama közben elismerte, hogy "az emberek dühösek", de azt állította: nem elnöksége egy éve miatt, hanem azért, ami az előző nyolc évben történt. Scott Brown, aki a republikánusok ünnepelt sztárja lett, viszont azt mondta: Massachusettsben népszavazást tartottak Obama első évéről.

Az elnök úgy indult neki a politikája sarokkövének nevezett egészségügyi reformnak, hogy mindenkire ki akarta terjeszteni a szolgáltatást, meg akarta tiltani, hogy a magánbiztosítók egészségi állapot vagy életkor alapján diszkriminálják az ügyfeleket, és áraik lenyomására akarta késztetni őket azzal, hogy egy állami egészségbiztosító is megjelent volna a piacon. Ahogy kezdett erősödni a közvélemény és a republikánusok ellenállása, úgy volt kénytelen kivenni a javaslat egyes elemeit, és a törvény ma már egy süllyedő léggömbhöz hasonlít, amelynek utasai minden súlyos tárgyat kidobálnak, de az továbbra is csak ereszkedik.

A politika foglya

Az állami egészségbiztosító tervét már rég kidobták, a demokraták - törvényhozói "szupertöbbségük" elveszítése után - most hajlandók még tovább vizezni a javaslatot, így például a biztosítók egy idő után igenis diszkriminálhatnák ügyfeleiket.

Úgy tűnik, a 90-es években, Bill Clinton elnöksége alatt egyszer már megfúrt amerikai egészségügyi reform továbbra is a politika foglya marad. Egyes kétségbeesett demokrata politikusok ugyanis szavazási trükkökkel szeretnék életben tartani a törvényt. Az amerikai törvénykezési rendszer szerint a Kongresszus és a Szenátus is saját törvényt fogad el, ezeket összegyúrják, majd egy szuper-végszavazáson lesz belőle "igazi" törvény, amelyet az elnök aláír.

A massachusettsi választás előtt már megkezdődött a két javaslat összegyúrása, ám ez most elakadhat - hiába figyelmeztette Obama a törvénykezőket. Így egyes demokraták szerint az alsóháznak is a csomag szenátusi változatát kellene elfogadnia. Ezt viszont sokan politikai manipulációnak tartják.

Akárhogy is lesz, Barack Obama súlyos presztízsveszteséget szenvedett: egy évvel ezelőtt változást ígért, de ellenállásba ütközött. Azt mondta, hogy az egészségügyi törvény lesz kormányzása legfontosabb eredménye - most azonban már arról is beszélnek, hogy a törvényt több darabra vágva, részenként fogadják el - és így kérdéses, hogy mi marad az eredeti elképzelésből.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×